Imával és tapssal köszönjük meg a helytállást – A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének közleménye

Hazai – 2020. március 26., csütörtök | 9:00

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) március 21-én kiadott közleményét az alábbiakban olvashatják.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) hálásan köszöni az Operatív Törzs vezetőinek, tagjainak, a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevőknek – az egészségügyben dolgozóktól a rendfenntartókig mindenkinek – lelkiismeretes, önfeláldozó munkáját. További hitet, erőt, egészséget, kitartást kíván nekik a hosszú küzdelemben.

A KÉSZ – Magyarország legnagyobb keresztény civil szervezete – minden tagja a maga szintjén részt vesz a védekezésben. Ezenfelül arra kér minden állampolgárt, hogy esténként 20 órakor, az egészségügyi dolgozókat köszöntő, Olaszország után nálunk is terjedő taps kezdete előtt mondjon el egy Miatyánkot az első vonalban és a háttérben küzdőkért.

Budapest, 2020. március 21.

a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

Forrás és fotó: KÉSZ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria