Iskolai lelkipásztorok találkozója Egerben

Hazai – 2017. október 27., péntek | 13:28

Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő negyvenkilenc köznevelési intézmény és egyetemi kollégium lelkipásztorai számára tartottak értekezletet az Egri Hittudományi Főiskolán október 26-án.

A találkozó kezdetén Juhász Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke köszöntötte, majd közös imára hívta a résztvevőket.

Katekézisében Ternyák Csaba egri érsek a katolikus identitástudatról beszélve emlékeztetett, Szent István katolikusként ajánlotta Szűz Máriának az országot, s Mária zászlói alatt vonultak a törököt kiűző hadak, ezért része identitásunknak az, hogy Mária országa vagyunk. Hivatásukkal kapcsolatban a főpásztor kiemelte: a lelkipásztoroknak a máriás lelkületet és a katolikus identitástudatot kell erősíteniük magukban és a hívekben.

A katolikusság a teljességet jelenti, ebben az Egyházban mi örömünket leljük, ez a mi lelki otthonunk, s büszkeséggel tölt el bennünket. Jó Krisztus Egyházához tartozni – hangsúlyozta Ternyák Csaba.

A szakmai nap az Aloyzianumban beszámolókkal, tapasztalatcserével folytatódott. A két legrégebbi egyházi múlttal rendelkező miskolci intézmény jó gyakorlatával ismerkedhettek meg a jelenlévők: a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, majd a Fráter György Katolikus Gimnázium igazgatója adott tájékoztatást arról, milyen módszerekkel próbálják Isten üzenetét és az erkölcsi értékeket eljuttatni a kamaszokhoz.

Elhangzott, mottója van minden évnek, s ennek mentén építik fel a tanéveket: „Megfestjük, megrajzoljuk az erényeket, s ezek beépülnek a tanulók gondolkodásmódjába. [...] Fontos a személyes példamutatás, s figyelünk a diákok igényeire, vágyaira. Felmérjük, hogy mire van szükség, lehet építeni az érdeklődési köreikre, így sokkal személyesebben lehet megérinteni őket. Felhívjuk a figyelmet a katolikus médiára, mutatva, hogy halad a korral az intézmény, az Egyház.”

A szakmai napot fórum zárta.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria