Isten felkentjeként, gyermekeként tekinteni a másikra – Országszerte lezárult a házasság hete

Hazai – 2022. február 22., kedd | 14:25

Hazánkban 15. alkalommal rendezték meg a házasság hetét. Az idén február 13. és 20. között, „Maradjunk együtt!” mottóval zajló programsorozat egyházmegyei lezárásáról számolunk be a helyi tudósítások alapján.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A házasság hete végén, február 19-én Palánki Ferenc megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, és megáldotta a kerek évfordulót ünneplő házaspárokat, akik lelkipásztoraik kíséretében érkeztek a szentmisére.

Az evangéliumban (Lk 6,27–38) Jézus megparancsolja a szeretetet. Nem életprogramot, etikát tanít – emelte ki homíliájában a főpásztor. – Nem is akármilyen szeretetről beszél, hanem az ellenségszeretetről. A mennyei emberről beszél, amiről Szent Pál így ír: „Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.” (1Kor 15,49)

A jézusi szeretet képessé tesz arra, hogy igazán boldogok legyünk már itt, a földi életben is. Ez a szeretet tesz hasonlóvá Jézushoz, az isteni szeretet Forrásához.  Az élet teljessége, a szeretet kiteljesedése a krisztusi szeretet.

Az érzelem nagyon fontos tényező, de a szeretet több ennél. Azok a boldog házasságok, amelyekben az érzelmi fellángolás után kitartanak a szeretetben. Ehhez szükséges az elköteleződés. A szeretet nem más, mint a jézusi szeretet.

Amikor ránézünk a keresztre, akkor látjuk, mi az igazi szeretet. Nem viselkedési szabály, életmód, hanem a szent ember kialakításának és szolgálatának módja.

A házasságban élőknek úgy kell tekinteniük egymásra, ahogyan Dávid tekintett az őt üldöző Saulra, akiről azt mondta, hogy ő az Isten fölkentje (ld. 1Sám 26,7–9), hogy ő az Isten szentje, kedveltje, gyermeke. Isten különleges módon is egymásra bízza a házasokat.

Az elköteleződés a házasság szentségében jön létre, de nem csak két ember között, mert Isten is elkötelezi magát. A keresztény házasságnak ez a lényege, hogy mindketten Istennek adják az életüket, és Isten egymásnak adja őket. Amikor el akarnak szakadni egymástól, Istentől is elszakadnak. A házasság az isteni, feltétel nélküli, mindent odaadó szeretetre épül.

Olyan házasság nincs, amiben mindig lángoló érzelmekkel szeretik egymást, de olyan létezik, amiben a másik boldogságát keresik, és azért élnek, hogy társukban kialakuljon a mennyei emberkép, az isteni képmás – hangsúlyozta szentbeszédében Palánki Ferenc püspök. Hozzátette:

Pio atya szerint a házasság olyan nehéz dolog, hogy azt emberi erővel nem lehet megvalósítani, szükség van az isteni kegyelemre.

Az ünnepi liturgia végén a párok hálát adtak Istennek házasságukért, egymásért, és megújították a házasságkötésükkor egymásnak tett ígéretüket.

A főpásztor a szentmisét követően a plébánián rendezett szeretetvendégségen is gratulált a házaspároknak, egy-egy emléklapot és keresztet adva át nekik.

A teljes összefoglaló ITT olvasható.

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes

*

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke mutatta be a házasság hetét lezáró szentmisét február 20-án a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban.

A főpásztor szentbeszédében Gary Chapman ismert házasságszakértő gondolatait idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a házassági szeretetnek, szerelemnek mindig épülnie, fejlődnie kell, hogy élő és éltető maradjon. Ha nem így történik, akkor visszafejlődik, ám ha épül, akkor példaértékű.

De hogyan lehet példaképpé válni, miként vagyunk képesek házasságban, családban együtt maradni? – vetette fel a szónok a kérdést. – Az evangélium szerint az aranyszabály: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.” (Lk 6,31) Lényeges alaptörvénye ez az emberi együttélésnek. Az Ószövetségben negatív formában jelenik meg: „Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd” (Tób 4,15a); a teljesen pozitív megfogalmazás Jézustól jön, aki az én elé a másik embert helyezi.

A házastársakra alkalmazva: Úgy bánj a hitveseddel, ahogy szeretnéd, hogy ő bánjon veled.

Nemcsak a lélektan, de tapasztalt házasok tanúságtétele is bizonyítja, hogy a házasság folyamatos tanulás egymástól, előrehaladás a fejlődés útján. Ehhez mindkét félnek állandóan kell kérnie Istent, hogy meghallják az ő hangját a lelkükben. Ezt újból és újból meg kell tanulnunk, ami az ember saját erejéből nem megy. Vissza kell térni az első szeretethez, a házassági szerelem forrásához – hangsúlyozta Marton Zsolt püspök. Arra buzdította a házaspárokat, hogy találjanak vissza a forráshoz, Istenhez; építsék újra közös hitüket és bizalmukat Istenben; tanuljanak meg újból Istenre figyelni, hogy képesek legyenek egymásra is figyelni.

Ferenc pápa 2021-ben megjelent, Jó együtt! című könyvéből idézve a családreferens püspök kiemelte: „Csodálatos terv rejtőzik a házasság szentségében! (…) A legfontosabb kötelék az Úrhoz kapcsol. (...) Amikor a család imádkozik, a kötelék megmarad. Amikor a férj imádkozik a feleségért, és a feleség imádkozik a férjért, ez a kötelék megerősödik.” Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdításában a Szentatya leszögezi, hogy „a házasság nem tekinthető lezárt ügynek”, „az esküvőn kölcsönösen kimondott igen egy olyan út kezdete, amelynek célja képes leküzdeni mindent, ami akadályt jelenthet”.

„Maradjunk együtt!” – a házasság hete mottójára utalva a váci megyéspüspök annak szükségességére hívta fel a jelen lévő párok figyelmét, hogy tudatosan ápolják a házassági kapcsolatukat. A jól működő párkapcsolat nem tökéletes házasságot jelent, hanem jó házasságot; ehhez nélkülözhetetlen, hogy három irányban legyen jó a kapcsolatunk – Gyökössy Endre református lelkész megfogalmazása szerint:

jó kapcsolat fölfelé: öröm és békesség Istennel; befelé: öröm és békesség önmagammal; kifelé: öröm és békesség embertársaimmal.

„Ezen a héten a ti Istentől megáldott, szent kapcsolatotokat mint kincset mutattuk föl a világnak. Szeretnénk benneteket továbbra is megerősíteni a házassági hűségben, mellé állni azoknak, akik házasságra készülnek, és örömet és vágyat ébreszteni fiataljainkban, hogy merjék választani a házasságot mint a párkapcsolat igazi, boldog útját” – zárta szentbeszédét Marton Zsolt családreferens püspök.

Fotó: Merényi Zita

*

Kaposvári Egyházmegye

A házaspárok megáldásával ért véget a házasság hete a Kaposvári Egyházmegyében is. Február 20-án, a vasárnapi szentmiséket követően a templomokban megáldották a házas- és szerelmespárokat.

Marcaliban Kiss Iván címzetes prépost, plébános kérte Isten áldását a mintegy harminc házaspárra.

Szentbeszédében Iván atya kiemelte, hogy az utóbbi időben jelentősen emelkedett a házasságkötések száma Magyarországon, ugyanakkor a válások száma csökkent. Biztató az is, hogy az átlagot tekintve szintén növekedett a házasságban eltöltött évek száma is, ami talán a tudatosabb párválasztással magyarázható.

De a legjobb az lenne, ha a „Maradjunk együtt” elv érvényesülne a válások helyett – hangsúlyozta a szónok.

A marcali plébános a szentmise keretében megáldotta az ünnepi eseményen megjelent házaspárokat, szerelmespárokat, akik fogadalmat is tettek egymásnak. A házaspárok Isten áldását és a szerelmesek védőszentje, Szent Bálint közbenjárását kérték további életükre.

A házasságra készülő fiatalok, illetve a nagycsaládosok is áldásban részesültek a házasság hetét lezáró ünnepi szentmisén.

A beszámoló teljes szövege ITT olvasható.

Fotó: Kiss Kálmán

*

Szombathelyi Egyházmegye

Püspöki szentmisével zárult a házasság hete február 20-án Szombathelyen.

Székely János megyéspüspök szentbeszédében kiemelte: a házasságban mindkét fél sok kincset kap a másiktól. A férfi például a nő kedvességét, érzelemgazdagságát, míg a nők a férfi szilárdságát, megbízhatóságát.

A házasság hete arra hívott benneteket, hogy döntsetek: újra adjátok egymásnak az életeteket. Hogy társatok boldogsága, élete mennyire teljesedik ki, a ti kezetekben van.

A házasság sikere azon múlik, hogy két ember tudja-e újra és újra nagylelkűen kimondani az első igent, és tud-e újra és újra nagylelkűen szeretni

– hangsúlyozta a főpásztor.

A szentmise után került sor a Házas-Társas-Játék sorsolására, majd a résztvevők a püspöki palota kertjében gyűltek össze, ahol mécseseket gyújtottak és együtt énekeltek.

Székely János püspök szentbeszédét meghallgathatják ITT.

A zárószentmisét ITT lehet megtekinteni.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Kaposvári Egyházmegye; Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria