Isten gyermekeihez méltó módon élni – Palánki Ferenc elmélkedése Jézus megkeresztelkedésének ünnepén

Keresztelő Szent János előkészíti Jézus útját, meghirdeti az Úr érkezését, és bűnbánatot tartat azokkal, akik odamennek hozzá a Jordán folyóhoz. Meghirdeti az Úr eljövendő hatalmát. Úgy is fogalmazhatunk: félelmet kelt az emberekben, hiszen figyelmeztet a megtérésre – mondta homíliájában a főpásztor. – Az emberek félve mennek hozzá, és megkeresztelkednek. Bemerítkeznek, ami eltérően a mi keresztelkedésünktől bűnbánati cselekmény volt, egy szándék kimutatását jelentette. A mi keresztségünk egészen más, mert ez már a megváltás utáni keresztség, amely eltörli az áteredő és minden személyes bűnt. Keresztelő János idején az emberek azt fejezték ki, hogy szeretnének megtérni, az életüket megváltoztatni, hogy Istennek tetszőbbek legyenek.

Jézus is beállt a bűnösök közé, ami ellen Keresztelő János tiltakozik, hiszen ő nem azt hirdette, hogy a jóságosan köztünk megjelenő Jézus felemeli a bűnösöket, hanem azt, hogy „Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti” (Mt 3,12). De Jézus „a megroppant nádat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja el” (Mt 12,20). Ő a tereken nem kiabált, nem veszekedett, hanem szelíd szeretettel beállt a bűnösök közé – emelte ki Palánki Ferenc. – Nem azért, hogy bűnbánatot tartson, hanem hogy magára vegye a bűneinket és fölvigye a keresztre. Ezért mondja Keresztelő János: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit” (Jn 1,29).

Jelképes cselekedetek – fogalmazott a debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. – Nemcsak azok bűnét vette magára, akik akkor, ott bemerítkeztek, hanem minden kor minden emberének bűnét. Nem az ítélő Krisztus, király, harcos jött el, hanem a szelíd, szeretettel teljes Isten, aki azt hirdeti, hogy megszabadulhatunk bűneink rabságából. Kisdedként, csecsemőként egyszerű emberekre bízta rá magát, hajléktalanként született, hiszen nem kaptak szállást; majd Heródes elől menekült, végül egyszerű munkásemberként élt, közösséget vállalt velünk. Benne találkozott Isten és az ember. Beemelte emberségünket a Szentháromság szeretetközösségébe.

Mindannyian e szeretetközösségbe kaptunk meghívást. Keresztségünk óta mindannyian Isten gyermekeiként, Jézus Krisztus testvéreiként, a Szentlélek templomaként, a mennyország örököseiként e szeretetközösségnek vagyunk tagjai.

Jézus engem is meghívott a megtérésre. A megtérés első lépése a beismerés – fejtette ki a főpásztor. – Az ember belemerítkezik az isteni kegyelembe, és amikor felnéz, látja a megnyílt eget, hallja az Isten hangját: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Mk 1,11). Akármilyen bűnös vagy, akármilyen az életed, én szeretlek téged. „A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki” (Iz 42,3). Sokszor a mi életünk, hitünk is ilyen pislákoló mécses, amit Isten nem elfújni akar, hanem felszítani.

Hasonlítsunk Jézusra, és induljon az új esztendő annak tudatával, hogy Isten így szól hozzám: „Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik!” – buzdított elmélkedése végén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Forrás és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír