Isten hegyére mászunk – Pap- és diakónusszentelés Székesfehérváron

Hazai – 2020. június 25., csütörtök | 17:03

A Székesfehérvári Egyházmegye hagyományainak megfelelően Keresztelő Szent János ünnepén, június 24-én tartottak papszentelést – a székesegyház renoválása miatt idén is – a Prohászka-emléktemplomban. Spányi Antal megyéspüspök pappá szentelte Győri Balázs István diakónust és diakónussá szentelte Szakács Péter akolitust.

Az ünnepen az egyházmegye papsága, a szemináriumi elöljárók, a szerzetesek mellett hozzátartozók, rokonok, barátok és hívek imádkoztak együtt a szentelendőkért, a jubiláns papokért – Izeli Józsefért és Tóth Szabolcsért –, és Isten bőséges áldását kérték rájuk.

„Öröm számunkra, hogy a papszentelés a lánglelkű püspök, Magyarország apostola és tanítója, Prohászka Ottokár és Kaszap István sírja közelében lehet, akik teljesen és visszavonás nélkül Istennek adták életüket” – hangsúlyozta a főpásztor a szentmise elején. Spányi Antal megköszönte a jelen lévő szemináriumi elöljáróknak és tanároknak, hogy az évek során nemcsak szellemiekben gazdagították a szentelendőket, hanem lelkiekben is. Köszönetet mondott a családnak, a barátoknak, papoknak, hitoktatóknak, a híveknek és mindazoknak, akik formálták a papjelöltek életét.

A szentmise részét képező diakónus- és papszentelés szertartása a jelöltek bemutatásával és kiválasztásával kezdődött. Hajdú Ferenc helynök a hagyományoknak megfelelően kérte a megyéspüspöktől a pappá és diakónussá szentelést, a főpásztor pedig méltónak találta a kiválasztottakat az áldozópapság, illetve a szerpapság rendjére.

Spányi Antal a szentelendőkhöz szólva elmondta: „Keresztelő Szent János alakja nagyon gazdag tartalmat és biztos tanítást nyújt nekünk, bátorítást és eligazítást ad. Utat készített az Úrnak, és bemutatta Őt az embereknek. XVI. Benedek pápa pedig azt mondta: a keresztény élet olyan, mint amikor egy hegyre mászunk. Az Isten hegyére kell feljutnunk, hogy Istennel találkozzunk.

A pap dolga, hogy Istennel találkozva hozzá vigye az emberek dolgait. A hegyről visszatérve pedig lehozza az Isten áldását, kegyelmét az emberek számára.

Keresztelő Szent János példája és a pápa tanítása egybecseng és elgondolkodtat. Isten hegyére az út nem könnyű, aki hegyre megy, fárad, fújtat, talán néha megáll. De kell hogy újult erővel menjen tovább előre. Isten hegyére csak az önmegtagadással, az önmagunkról való lemondással, az Istennek való teljes önátadással jutunk fel.”

Az egyházmegye papságához szólva a püspök kiemelte: „Fontos, hogy újra és újra felélesszük lelkünk oltárán az áldozat szent tüzét, felszítsuk magunkban az első szeretetet, és megújult buzgósággal törekedjünk Isten felé a szent hegyre. Fontos, hogy vágyjunk a Vele való találkozásra. Mert róla kell hogy szóljon az életünk, és nem magunkról, a mi elgondolásainkról. (…) Azt kell tennünk és tanítunk, ami Istenről szól, ami az Ő üzenete az embernek számára. Az Egyház tanítása és törvényei alapján kell Krisztusnak odaadott, vonzó életet élnünk, amelyet a szentek is éltek.”

A főpásztor a szentelteket végül így biztatta: „Osztozzatok az emberek életében, a betegek szenvedésében, a családok küzdelmeiben, a fiatalok útkereséseiben, a magányosak és mindenki életében. A nehézségeikben álljatok mellettük, mert aki meg akarja tartani életét, az Krisztusban elveszíti azt. Így találjátok meg az Egyházban, az emberek szolgálatában a magatok életét, Istent szolgálva.

Papi életetek minden percében éljétek meg a Krisztussal egyesített lelkierőt, amellyel tüzes lelkűek lesztek, mint Prohászka püspök, és mint Kaszap István, Istennek odaadva magatokat élhettek. Így a szentek követői lesztek és Isten országának építői.

A sokféle megpróbáltatás mellett Isten túláradó, gazdag kegyelme vár rátok. Mert a Krisztussal egyesült élet boldog élet. Az Ő elszakíthatatlan kötelékével tudjátok majd Istenhez vezetni az embereket. Éljetek úgy, hogy az emberek minden megnyilvánulásotokban Krisztust lássák meg bennetek!”

Az ünnepi szentmise után az újonnan szenteltek először püspöküket, majd minden jelenlévőt megáldottak.

Forrás: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor/Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria