Isten szándékát kutatva – Értekezleten vettek részt az Egri Főegyházmegye iskoláinak vezetői

Hazai – 2019. október 10., csütörtök | 13:40

Október 9-én tartották Egerben az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények vezetőinek őszi értekezletét. A program a hagyományok szerint szentmisével kezdődött, melyet Ternyák Csaba érsek mutatott be.

Szentbeszédében a főpásztor az evangéliumra utalva kiemelte, Isten nevének megszentelése a legfontosabb az ember életében, s az, hogy „ráálljunk” Isten gondolkodására, elszakadva a sajátunktól. Ahhoz, hogy meg tudjuk szentelni az Ő nevét, meg kell tudnunk, tanulnunk, hogy velünk és a ránk bízottakkal mi a szándéka.

Jónás próféta – akinek történetét az olvasmányban hallhatták a szentmisén résztvevők – Isten kiválasztottja. Isten Ninivébe küldte, de ő nem ismeri fel Isten szándékát, várja, hogy az Úr lesújtson a bűnös városra. Ő maga túlságosan elbizakodott, nem érti Isten üzenetét – mutatott rá Ternyák Csaba.

Ez a történet válasz azoknak, akik büntető Istent látnak az Úrban. Jónás méltatlankodik az irgalom miatt, azt gondolja, hogy az csak a jókra vonatkozik. Pedig Isten minden embert egyetemesen üdvözíteni akar, felnyitni mindenki szemét, hogy megtérjenek. Hitünk szerint erre az utolsó pillanatig adott a lehetőség – hangsúlyozta az érsek. – Az evangéliumban az apostolok azt kérik, hogy Jézus tanítsa meg őket imádkozni, hogy Istenhez fordulhassanak. Az embernek szüksége van a hitre, a megismerésre, hogy közelebb kerüljön a Teremtőhöz, s különösen igaz ez a vezetőkre, akiknek bölcsen, igazságosan és irgalmasan kell döntéseket hozniuk.

Eredményeink nem tehetnek bennünket önteltté, hiszen úton vagyunk, melyen bármikor el is botolhatunk. Hinnünk kell Isten irgalmában, mellyel segít bennünket. Ezért kérjük az Urat, tanítson bennünket imádkozni, hogy dicsőíthessük az Ő nevét – biztatott homíliája végén Ternyák Csaba érsek.

A szertartás utáni értekezleten Juhász Ferenc, az egri Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, új és új kihívások jönnek sorra, melyeknek meg kell felelnie a vezetőknek. Hozzátette, a szentmise most megerősítette a közösséget, és reményének adott hangot, hogy a szakmai előadások, beszámolók segítik majd az iskolai munkát.

Az első előadás révén egy oktatási módszert, az úgynevezett „hejőkeresztúri modellt” (Komplex Instrukciós Program) ismerhették meg a jelenlévők. Ennek lényege, hogy a heterogén tanulói összetételű osztályok tanulóit egyformán motiválják, és így gyarapítják tudásukat. Több mint száz intézményben alkalmazzák a módszert, szép eredményekkel.

Az értekezlet résztvevői előadásokat hallhattak továbbá a teremtésvédelemről, a tehetséggondozásról, gyermekvédelemről, tájékozódhattak az aktuális feladatokról, gazdasági kérdésekről, pályázatokról és a beruházásokkal kapcsolatos tudnivalókról.Több intézményvezető osztotta meg tapasztalatait az énektanítás vonatkozásában, tekintettel az idei tanév mottójára: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik”.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria