Isten szeretet – Majnek Antal püspök vezette a karitászönkéntesek lelkigyakorlatát Pécsen

Hazai – 2022. május 24., kedd | 16:30

Május 21-én rendezték meg a pécsi egyházmegyei karitászmunkatársak lelkigyakorlatos találkozóját, amelyen Majnek Antal nyugalmazott munkácsi megyéspüspök mondott tanítást és mutatott be szentmisét a pécsi székesegyházban. A résztvevők a Magtár Látogatóközpontban munkácsi és ungvári karitászvezetők tanúságtételét hallgathatták meg.

A Pécsi Egyházmegyei Karitász meghívására érkezett Pécsre Majnek Antal a Katolikus Karitász munkácsi és ungvári vezetőivel és munkatársaival együtt. A püspök 1989 óta szolgál Kárpátalján, és 26 éven át volt a Munkácsi Egyházmegye főpásztora. 2022 januárjában történt nyugdíjba vonulása óta aktívan közreműködik az orosz–ukrán háború elől menekülők segítésében.

A lelkigyakorlat alkalmából a pécsi székesegyházban bemutatott szentmisén köszöntve a Katolikus Karitász munkatársait az isteni szeretet jó munkásainak, szolgálóinak és bizonyítékainak nevezte őket.

Sok templomunkban olvasható a felirat: Deus caritas est (Isten szeretet) – mondta Majnek Antal. – Benedek pápa nagyon szép könyvet írt erről a csodálatos misztériumról, Szent Pál apostol himnuszt írt róla, melynek az a nagy tanítása, hogy semmit sem ér a szolgálatunk, ha szeretet nincs benne. Vallásos életünk csak annyit ér, amennyit fogadunk, átélünk, elhiszünk Isten szeretetéből, és a szívünkben őmellette döntünk, őrá vágyakozunk.

Minden kérésünk mögött ott van a mi Urunk, Jézus Krisztus, ott van minden hálaadásunkban, köszönetünkben, dicséretünkben, dicsőítésünkben, mert csak Jézus által tudjuk ezeket megtenni; nélküle semmit sem tehetünk.

A segélyszervezet munkatársai ebben a tudatban, ebben a hitben kell hogy éljenek és tevékenykedjenek.

Igyekezni kell megismerni Istent, mert Ő maga a szeretet. Őt megismerni lehet tanulás és gyakorlás útján is, de nem elég a teória, a gyakorlatba is át kell tudni emelni, amit tanultunk. Nem elég a humanitárius adományt mintegy odavetni a rászorulóknak. A legnagyobb szeretet, amikor lehajolunk a rászorulókhoz, meghallgatjuk őket, figyelünk rájuk, beszélgetünk velük – fogalmazott a nyugalmazott munkácsi megyéspüspök. Megdöbbentőnek nevezte azt a szeretetáradatot, amely az elmúlt hónapokban kamionszámra áramlik a több mint félmillió menekült részére, és megy tovább a front felé sok-sok munkatárson keresztül, hogy tényleg azokat segítse, akik nagyon nagy bajban vannak, és azok is megtapasztalják a szeretetet, akik valamilyen oknál fogva neheztelnek a magyarokra.

Mi hisszük azt, hogy Isten szeretet, és a rosszat csak jóval lehet legyőzni – emelte ki Majnek Antal püspök. „Ti mindnyájan ennek vagytok a kiválasztottjai, és ezt köszönjétek meg az Úristennek.

Ti Istennek vagytok a szolgái. Nem úgy, mint a klerikusok, de mégis a legfontosabbat, a lényeget ti mutatjátok meg, amelyek bizonyítékai mindannak, amiről mi, papok beszélünk.”

A püspök a Katolikus Karitász munkatársaiért, önkénteseiért ajánlotta fel a szentmisét, hogy Isten szeretetének forrásából és egymás szeretetéből merítsenek. „Így azzal az örömmel távozhatunk, hogy

velünk az Isten, szeret minket, és bár a nyolc boldogság keresztútján is járhatunk, vagy annak ellenére, hogy üldözöttek, szegények, megrágalmazottak vagyunk, még közelebb kerülhetünk a Jóistenhez, Jézusunkhoz, a mi Pásztorunkhoz, Urunkhoz, Királyunkhoz”

– mondta Majnek Antal nyugalmazott munkácsi megyéspüspök.

A szentmise főpásztori áldással zárult.

A lelkigyakorlat a Magtár Látogatóközpontban folytatódott, ahol Besenczi Zsolt pécsi egyházmegyei karitászigazgató köszöntőjét követően Hajlik Katalin munkácsi és Palkó Éva ungvári karitászvezetők megdöbbentő emberi sorsokról és élethelyzetekről számoltak be, amelyeket az elmúlt hónapokban testközelből láttak, tapasztaltak Kárpátalján.

Kifejezték köszönetüket és hálájukat a karitászmunkatársaknak, akik folyamatosan végzik a segélyszállítmányok gyűjtését és szállításuk koordinálását a keleti határra, ahol személyes szolgálattal is közreműködnek az Ukrajnából érkező menekültek ellátásában.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria