Isten társunkká szegődik, velünk van – Kórházkápolnával gazdagodott Keszthely

Hazai – 2020. február 14., péntek | 9:48

Február 11-én, a betegek világnapján ünnepi szentmise keretében áldotta meg Udvardy György veszprémi érsek a keszthelyi kórházban elkészült Via Dolorosa ökumenikus kórházkápolnát. A főpásztor után Zichy Emőke református lelkész és Honthegyi Zsolt evangélikus lelkész is áldást mondott.

A szentmisét a főpásztor keszthelyi és környékbeli atyákkal együtt mutatta be, köztük Fodor János kórházlelkésszel, a keszthelyi kármelita templom plébánosával, Tál Zoltán keszthelyi plébánossal és Vörös Imre András kármelita tartományfőnökkel.

Prédikációjában Udvardy György hangsúlyozta, mennyire fontos ráébrednünk arra, hogy emberi életünk milyen nagy ajándék. Tele van a szívünk boldogságvággyal, az igazság és jóság utáni vágyakozással, és éhezzük azt. Amikor fölfedezzük az élet gazdagságát, akkor fölfedezzük, hogy mindez önmagán túlmutat, és leginkább akkor érint bennünket ez a tapasztalás, amikor meggyengülni, megtorpanni látjuk mindezt a gyönyörű életet. A betegségben megtapasztaljuk korlátainkat, törékenységünket, szenvedésünket, magányunkat. Az Isten társunkká szegődik, velünk van, járja azt az utat, amit mi magunk is: örömben, küzdelemben, nehézségben, magányban, adott esetben a betegség terhének hordozásában. A legnehezebb az, amikor erőfeszítést kell tenni, amikor nem látjuk ennek értelmét és legfőképp a végét, de Jézus ezt is vállalja.

Amikor az orvos, az ápoló az életünkért küzd, azt csak azért teheti, mert hiszi a remény beteljesedését – folytatta az érsek. – Szükség van arra, hogy legyen olyan hely, mint ez a kápolna, ahol van mód megállni, betérni, letenni kudarcainkat, küzdelmeinket, adott esetben álarcainkat, és odaállni az Úr elé, úgy, ahogyan vagyunk, saját létünkkel, saját képességeinkkel, törékenységeinkkel, elesettségünkkel. Ez a találkozás megerősíti a reményt bennünk, mindannyiunkban.

A főpásztor kifejezte háláját a kápolna létrejöttéért, majd arról beszélt, hiszi, hogy a kórházban ez az üdvösség pontja, az üdvösség háza lesz. „Kívánom mindenkinek, aki ide betér, hogy találkozzék önmaga létével az Istenben, és erősödjék reménységében!” – zárta szentbeszédét Udvardy György.

A kórházkápolna oltárképét, mely a keresztet vivő Krisztust ábrázolja, Greguskáné Pál Patrícia Annamária hitoktató készítette.

A szentmise zenei szolgálatát a keszthelyi Kis Szent Teréz Kórus végezte.

Az ökumenikus kórházkápolnában tabernákulum is helyet kapott.

Fodor János elmondta, hogy szentmiséken eddig is részt vehettek a betegek, a kórház ebédlőjében, most azonban méltó helyszín várja őket. A Kis Szent Teréz-plébánia koordinálta az építkezést, a tízmillió forint összértékű kivitelezést a főegyházmegye és térségbeli önkormányzatok támogatása, valamint a hívek adománya révén sikerült finanszírozni, a hívek munkájukkal is segítették a megvalósítást. A kápolna éjjel-nappal nyitva áll az imádkozók előtt.

A szentmise után dr. Pintér Ágnes, a kápolna szomszédságában lévő krónikus osztály osztályvezetője mondott beszédet, majd a plébánia közössége köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a kápolna létrejöttét. Az ünnepségen beszédet mondott dr. Kvarda Attila, a kórház főigazgatója és Manninger Jenő országgyűlési képviselő is, valamint jelen volt Nagy Bálint keszthelyi polgármester.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria