Játékosan Szent Efrémről

Hazai – 2019. február 7., csütörtök | 9:57

A névadó szent tiszteletére rendeztek ünnepségsorozatot január 28-tól február 1-jéig a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Az intézmény óvodásai játékos formában ismerkedhettek a szenttel.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A Szent Efrém-hét első napján Gánicz László mesélt a gyerekeknek a diakónus és egyháztanító életéről és munkásságáról. Szír Szent Efrém szír nyelven írt műveiben összefonódott a teológia és a költészet. Költői szépségű énekeinek köszönhetően a „Szentlélek hárfája” névvel illették.

Kedden táncház várta a gyerekeket, szerdán pedig ovis liturgián vettek részt; az óvodába visszaérve kirakós játékokkal versenyezhettek. A nagyobb gyermekek az iskolásokkal együtt ünnepeltek: sportvetélkedőn játszhattak együtt az iskola elsőseivel, valamint részt vettek az ünnepi rajzverseny eredményhirdetésén is. „A gyerekek nagyon jól érezték magukat az iskolában, közös tízóraizás volt a kis elsősökkel, igazi élmény volt számukra a nagy padokban üldögélni, annál is inkább, hogy szeptembertől kisiskolások lesznek ők is – számolt be a csütörtöki programokról Bakajsza Anikó óvodapedagógus. – Emléklapokkal, színes lufikkal, ajándékokkal tértek vissza az óvodába.”

A kisebbek ez alatt az idő alatt számos kézműves és kifestős feladattal készültek, volt só-liszt gyurmázás, hárfadíszítés, varrás, ragasztás, festés, színezés, melyek közül mindenki kedve szerint választhatott. Az elkészült alkotásokból kiállítást is rendeztek az óvoda előterében. A Szent Efrém-hét zárónapján, pénteken a Halacska csoportos gyerekek mutatták be játékos formában Szent Efrém életét a tornaszobában.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria