Mária volt Jézus legtökéletesebb tanítványa – Székesfehérvári egyházmegyei zarándoklat Bodajkra

Hazai – 2019. szeptember 18., szerda | 15:24

Idén is sokan zarándokoltak Bodajkra, a Segítő Szűz Mária-kegytemplom búcsúünnepére, amelyet évről évre szeptember 12-én, Mária neve napján vagy az ahhoz legközelebb eső hétvégén tartanak. A bodajki kegytemplom búcsúja alkalmából szeptember 15-én, vasárnap Spányi Antal megyéspüspök mutatott be szentmisét.

A búcsú idején ezrek keresik fel a bodajki kegyhelyet – a Szűzanya iránti tiszteletből, gyógyulásért, imáik meghallgatását kérve, hálából az elnyert kegyelmekért. Idén is több egyházközség szervezett gyalogos vagy biciklis zarándoklatot Bodajkra; sokéves hagyománya van a Székesfehérvár határából induló búcsújárásnak is.

A Bodajkra érkező csoportokat minden évben szeretettel várják a helyiek, a zarándokokat személyesen köszönti a plébános. Az ünnepi programok szeptember 14-én, szombaton este kezdődtek. Már ekkor megtelt a zarándokudvar és a templom.

Az első lelki program a keresztútjárás volt a templom közelében fekvő szép kálvárián, Oravecki Attila káplán vezetésével.

Este koncelebrált szentmisével köszöntötték a hívek a Segítő Szűzanyát, Kertész Péter csepeli esperes-plébános vezetésével. A főcelebráns homíliájában felidézte, amikor gyerekként a kegytemplom búcsúján járt, megérintette a hely; ettől kezdve élete minden fontos állomásán megtapasztalhatta a Boldogságos Szűz közbenjárásának kegyelmeit.

A szentmise után szentségimádási órákat tartottak: a Prohászka Imaszövetség helyi tagjai, majd lelkiségek, harmadrendek csoportjai vezetésével.

Az éjféli szentmisében Horváth József nyugalmazott plébános tett tanúságot arról, hogyan tapasztalhatta meg súlyos betegségében, hogy Jézus az élet Ura; ha őbenne bízunk, megmenekülünk a gonosz kísértéseitől.

Az egész éjszaka tartó tartó szentségimádást kora reggel szentmise zárta.

A vasárnapi búcsúi szentmisére Tatabánya és Budaörs katolikus iskoláiból is érkeztek diákok. Mórocz Tamás bodajki plébános üdvözölte Spányi Antal püspököt és a zarándokokat – megköszönve, hogy az építési és renoválási munkálatok ellenére sokan eljöttek a bodajki Szűzanyához, hálát adni és közbenjárásáért imádkozni.

Máriától sokat tanulhatunk, ő volt Jézus első és legtökéletesebb tanítványa – emelte ki szentbeszédében a székesfehérvári főpásztor. – Ő az, aki legteljesebb módon követte azt az igazságot, amit Fia hirdetett. Anyai szeretettel szeret bennünket, hiszen Krisztus akarata volt, hogy anyánk legyen, és mi az ő gyermekei. Mária imádkozó asszony volt, aki nem azért fohászkodott Istenhez, hogy kérjen. Meg akarta hallani az Isten szavát. Ajka azt ismételte, amit az angyali üdvözletnél mondott: „Legyen nekem a Te Igéd szerint.”

Mindig Istenre figyelt. Nemcsak megjegyezte az Úr igazságait, hanem azokat úgy fogadta szívébe, hogy átalakították az életét. Máriának földi életében is fontos volt, hogy az embereket segítse, közbenjárjon, imádságaival, szavaival, ahogy a kánai menyegzőn is tette. Ő volt az első, aki azt mondta, hogy kövessük, amit Fia mond. Halljuk meg, mit kíván tőlünk Isten, és ne a saját akaratunkat, elgondolásainkat teljesítsük – buzdított homíliájában a megyéspüspök.

A szentmisét követően a hívek Spányi Antal vezetésével fohászkodtak a kegytemplom előtt a magyar Szent Család szobránál a magyar családokért, hazánkért. Végül a Segítő Szűz Mária kegyképéhez vonultak, ott folytatva az imádságot.

Mórocz Tamás plébános a búcsút záró szentmisében elmondta: a bodajki Segítő Szűz Mária-kegytemplomban és környékén megkezdődött nagyszabású fejlesztések célja, hogy ezzel is segítsék a zarándokok lelki megújulását. A beruházás a tervek szerint 2020-ban befejeződik, és a jövő évi búcsúünnepen a zarándokok együtt adhatnak majd hálát a megújult kegyhelyért.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria