Jézus a szívével döntött – Székely János püspök a passióról mint a szeretet titkának feltárulásáról

Hazai – 2022. április 7., csütörtök | 19:16

Idén Székely János szombathelyi megyéspüspök az előadója a budai Szent Imre-plébánia Lépések a szeretet ösvényén című nagyböjti, háromalkalmas lelkigyakorlatának, kéthetente szerda esténként. A főpásztor a harmadik alkalmon, április 6-án a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében a keresztútról mint a „szeretet felragyogásának” eseményéről beszélt.

Székely János püspök előadása elején Gulyás Pál Az evangélium elé című versét olvasta fel, hogy a nagyböjti alkalomra egybegyűltek a lelkigyakorlatra ráhangolódva, gondolatban és érzületben is „közelebb léphessenek a titokhoz, a szeretet titkának feltárulásához”, húsvét lényegéhez.

A passió, Jézus szenvedéstörténetének elbeszélése, amelyet a tanítványok alkottak meg, a Mester feltámadása után öt-hat évvel már megszilárdult keresztény szöveg volt.

Márk evangéliumában fel is tűnik, hogy a passió nem a szent szerző stílusában, hanem másfajta hangon szólal meg, az első őskeresztény közösség hangján – mutatott rá előadásában Székely János.

A szöveg például nem nevezi meg Kaifást, csak főpapként említi; Kaifás ugyanis ekkor (Kr. u. 36–37) még hivatalban volt.

Jézus feltámadása után öt-hat évvel tehát már megszületik a passió ősformája. A szöveg megalkotói részletesen ismerik, meg is nevezik a történet helyszíneit, szereplőit, például – a nagy valószínűséggel később kereszténnyé lett – Cirenei Simont, sőt az ő fiait is (Alexander és Rufusz).

Székely János megjegyezte, hogy 1947-ben Jeruzsálemben egy Krisztus korából származó csonttartó ládikót (ossarium) találtak a régészek a következő felirattal: Alexander, Simon fia, cirenei. Szinte minden kétséget kizáróan az evangéliumban szereplő Cirenei Simon egyik fiának csonttartó ládája került elő. Az evangélium történeti hitelességét jelzi ez a régészeti lelet is.

Az előadó a továbbiakban Szent Márk evangélista (az első evangélium szerzője) művéről és megírásának szándékáról beszélt, összefüggésben a szenvedéstörténettel, amelyben feltárul Isten titka, Jézus Krisztus teljes valósága.

Márk evangéliumának kezdete is már utal a szerzői szándékra, szó szerint: „Kezdődik Jézusnak, a Messiásnak, Isten Fiának örömhíre.”

A mű két csúcspontján két hitvallást olvashatunk. Az elsőt Péter apostol mondja Jézusnak Fülöp Cezáreájában: „Te vagy a Messiás!” (Mk 8,29), a másikat a százados a kereszt alatt: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” (Mk 15,39) A szent szerző azért írta művét, hogy olvasóit elvezesse ez utóbbi hitvalláshoz.

Márk leírja, hogy kicsoda Jézus, mi az ő személyének a titka – folytatta Székely János. – Megkeresztelésekor szózat hangzik: „Ez az én szeretett Fiam…” (Mk 9,7), tehát Ő Isten Fia, a megkísértés történetében pedig Jézus az új Ádám, aki legyőzi a gonoszt.

Az evangéliumban ezek után számos csodaelbeszélés következik, ezzel párhuzamosan azonban fokozódik a Jézussal szembeni értetlenség is; a sok csoda nem vezet el a hitre.

A tanítványok szeme is nehezen nyílik meg – akár a betszaidai vak emberé –, és Péter is csak félig érti meg a Mestert, homályosan látja őt. Hitvallást tesz róla, de amikor Jézus a saját szenvedéséről beszél, azt már nem tudja elfogadni. „Távozz tőlem, sátán!” – mondja neki az Úr.

Márk evangéliumában ezek után már nem a csodák állnak a középpontban: az elbeszélés többnyire Jézus követéséről szól.

A jerikói vak meggyógyul, s követi Jézust az úton, amely a Golgotára vezet, s ez a gyógyult ember már a tökéletes tanítvány mintája, aki követi Mesterét a teljes önátadásig.

Márk egész evangéliuma a szenvedéstörténetre irányul – mutatott rá Székely János –, mert

a passióban ragyog fel Isten titka, amely azelőtt homályban volt.

A mű kapcsolódik a Nero-féle keresztényüldözéshez, amikor sokak hite megrendült. Márk a vértanúk egyházához szólt, bátorítólag azokhoz, akik ugyan tudták, hogy Jézus hatalmas, erős Messiás, de csak részben értették meg az ő személyét, és értetlenül, megdöbbenve álltak az üldözés véres valósága előtt.

Az előadás következő részében Székely János a passiótörténet öt nagy jelenetéről, s azok üzeneteiről beszélt.

Az első jelenet a betániai vacsora a leprás Simon házában. A Betánia szóösszetétel jelentése beszédes: beth: ház, ania: nyomorúság. Egy asszony belép, és drága kenettel megkeni Jézus lábát. Drága, hiszen ára egy szegény ember nagyjából háromszáz napi keresete. Drámai a jelenet, a tanítványok megdöbbennek. Jézus szó szerint azt mondja: ez az asszony „szép művet művelt velem”, vagyis gyönyörű, amit tett. Gondolhatunk itt arra, hogy a Teremtő gyönyörű álmát az ember tönkretette, s most a nyomorúság házában lakik, ide tér be Jézus, akihez néma dicsérettel járul ez a névtelen asszony.

Az ember eredeti feladata az volna, hogy szelíd pásztora, papja legyen a világnak.

Az asszony felkeni a Messiást a küldetésére, s a jelenetben Jézusból a húsvét fénye, újjáteremtő erő árad

– mondta Székely püspök, s felhívta a figyelmet arra, hogy a szenvedéstörténetet a tanítványok „húsvéti fényekkel rakják tele, hiszen az Úr győz a bűn, a halál felett”.

A második passiójelenetben (az utolsó vacsora) Júdás elárulja (szó szerint „átadja”) Jézust. Az első keresztények is használják ezt a szót, amely elsőként a kenyértörésben hangzott el: „értetek adatik”. E kettősség jelzi a valóság két szintjét is: Júdás árulása, Pilátus cinizmusa csak a felszín, a történések háttere, az igazi esemény az, hogy

Jézus megtöri az életét, és eledellé teszi; „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte…”

Valami hasonló történik velünk is: a színfalak (a munkánk, a hely, ahol élünk stb.) mögött lényegében arról van szó, az a feladatunk, hogy az életünk folyamán meg kell tanulnunk a szeretet művészetét– fejtette ki a püspök.

A harmadik jelenet helyszíne a Getszemáni-kert, ahol Jézust látjuk, az új Ádámot, aki mást sem tesz, mint az Atyát szólongatja (az első Ádám soha nem imádkozott Istenhez, el is veszítette a paradicsomot). Székely János megemlítette, hogy jeruzsálemi tanulmányainak idején sokszor járt a Getszemáni-kertben, s ott elmélkedve arra jutott:

Jézus minden bizonnyal nem érte fel emberi értelmével azt, hogy számára miért a szenvedés lesz az üdvösség útja, de a lelke mélyén érezte, hogy ez az Atya akarata: Jézus a szívével döntött.

S e döntés után a nehéz, fájdalmakkal teli utat járva „már nem volt benne keserűség, idegesség, felháborodás. A kereszt alatt roskadozó Jézus lelkében végtelen békesség van; a szeretete, a hűsége vitte fel a keresztre, s erről érdemes elmélkednünk, hogy gyógyuljunk keserűségünkből, háborgásainkból” – mondta az előadó.

A passió negyedik jelenete Jézus pere. A katonák ütlegei, a sebek.

A szeretet méltósága, díszruhája a halál, a teljes önátadás.

Az ötödik jelenet a keresztre feszítés. Márk szövegében itt rövid tőmondatok követik egymást, „mint a mélybe hulló súlyos kövek”. A Golgota tetején „különös liturgia zajlik”: a káromkodások közepette az igazi főpap megszólal: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?!”

Jézus halálakor kettészakad a templom függönye, a szentek szentje feltárul: „felragyog Isten arca, e vérrel, könnyel teli arc, a szeretet titka. S mintha mindjárt pünkösd lenne: Jézus kiadja, átadja a lelkét, amely a századosra száll, aki megszólal: »Ez az ember valóban az Isten Fia volt.« Ez Márk evangéliumának beteljesedése.”

Mindezek tükrében Székely János püspök kifejtette: a Biblia nem arról szól, hogy az ember megbántotta Istent, aki megsértődött, és bezárta a mennyek kapuját, ezért ki kell őt engesztelni; ahogyan arról sem, hogy a Mennyei Atya saját fia vérét akarja.

A megváltás műve egy végtelenül szerető Istentől indul el („Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte…”).

Isten áthatja szeretetével a sarkaiból kimozdult világot, s ez nem egy „könnyed mozdulat” – XVI. Benedek is hangsúlyozta ezt;

a kereszten az Atya és Fiú teljesen egyek.

„A kereszt tehát nem vereség, kudarc, nem baleset, hanem beteljesedés. Valahogy így vagyunk az életünk terheivel is, nem megszabadulnunk kell tőlük, hanem erős hittel, lélekkel, odaadással a vállunkra kell venni a keresztünket (életünk nehézségeit, nehéz embereit), s szeretettel hordozni. Ez felemel minket, együttérző emberekké válunk, s a keresztünk hordozása Krisztushoz tesz hasonlóvá, s ezáltal részesei leszünk a megváltás művének” – mondta az előadó, majd hozzátette: „Mi, emberek a Szentháromság titkából nyerjük a létünket, valahogy meg kell tanulnunk az önátadást, az önfeledtséget, hiszen erre születtünk. A kereszt pedig azt mutatja meg számunkra, hogy kik is vagyunk valójában. A mi életünkben is kettéhasad a függöny, és kiderül, igazából milyen emberek vagyunk, milyen fából faragtak minket.”

Székely János előadása végén egy kis történet segítségével adta át az üzenetet:

Arra születtünk, hogy a szeretet dallamait játsszuk, és ezt teljes, egészen odaadott szívvel-lélekkel kell tennünk.”

A szombathelyi megyéspüspök a lelkigyakorlat zárásaként Szent-Gály Kata Keresztúton című versét olvasta fel.

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila (archív)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria