Jubileumi búcsút ünnepeltek Kunszentmártonban

Hazai – 2019. november 11., hétfő | 16:37

Újratelepítésének 300. évfordulóját ünnepli 2019-ben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmárton. A jubileumi év kiemelt eseménye volt a november 9-i Szent Márton-búcsú, melyen Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be ünnepi szentmisét.

Kunszentmárton nevét a 13. századi Váradi Regestrum említette először Mortun falu néven – ez alapján valószínűsíthető, hogy első templomát is Szent Márton püspök tiszteletére szentelték. A falu 1239-ben kunszállás lett. A török korban elnéptelenedett települést 1717 és 1719 között Jászapátiból és környékéről érkező katolikus jász családok telepítették újra, így Kunszentmárton lett a Nagykunság egyetlen katolikus többségű városa. Ma álló temploma 1784-ben készült el.

A jubileumi ünnepség november 8-án este a helyi Szent Anna Katolikus Óvoda műsorával kezdődött a Szent Márton-templom előtti téren. A gyermekek előadását egy Szent Márton-élőkép bemutatása, majd fáklyás körmenet követte. A péntek esti programot ünnepi zsolozsma, szentségimádás és szentmise zárta.

A november 9-i búcsúi szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be, számos, a környező településekről érkezett zarándok jelenlétében. A főpásztor homíliájában kiemelte: a szentek Krisztus megjelenítői a történelemben, s fontos jellemzőjük, hogy figyeltek az idők jeleire. Szent Márton tanítása ma is időszerű és megszívlelendő, hiszen kora hasonlóságot mutat a mi időnkkel: a Római Birodalom végnapjait élte, s megkezdődött a népek vándorlása. Hogyan válaszolt erre Márton? Ő mindig többre vágyott, a katonaság mellett végezte a katekumenátust. Így lett részese a koldussal való találkozásnak, ami Jézus Krisztushoz elvezette. Nem pusztán egy pillanat műve volt: Márton nemcsak ismerkedett a hittel, hanem meg is vallotta azt. Szent Márton e tettével feladatot is ad nekünk – buzdította a híveket a szónok. – Nem elég csupán ismereteket átadni a hitről, hanem hitvalló életet kell élni.

Szent Mártonnál a hit életformává vált: tettekre váltotta, és ezt híveinek is feladatul adta. Így jelent meg közreműködésével a felebaráti szeretet első szervezett formája. Ne felejtsük el azonban, hogy az Egyház nem pusztán szociális intézmény – mondta az érsek. Kalkuttai Teréz anyát idézte, aki segítő tevékenysége mellett hosszú időt szakított imádságra is.

„A jó cselekedetekhez elengedhetetlen a hit – hangsúlyozta Bábel Balázs. – Ezért van halálra ítélve az a humanizmus, ami mögött nincs hit. Isten a szeretet forrása, és ő sugallja nekünk a jótetteket.”

Kunszentmárton is azért tudott újjáéledni, mert a várost újratelepítő katolikus jász családok előtt voltak eszmények és példák. De megőrizték-e a hitet? Ne legyünk a kegyelem végállomásai! – kérte a főpásztor. – Adjuk tovább a hitet, magyarságunkat és kereszténységünket, mert a kettő nem zárja ki egymást. A jó cselekedetek elkísérnek, boldoggá tesznek minket. Az ember boldogságának forrása: jót cselekedni, így válik példaképpé Szent Márton – fogalmazott Bábel Balázs. Prédikációja végén arra kérte a kunszentmártoni híveket, hogy éljék meg a jelenben az evangéliumot, mert csak így lesz jövője a településnek.

A búcsúi szentmisét szeretetvendégség követte a templom előtti téren, melyen helyiek által felajánlott süteménnyel vendégelték meg a közösséggel együtt ünneplő zarándokokat.

Fotó: Herczeg Renáta

Benke Zsuzsa/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria