Kapisztrán Szent János-búcsút és bérmálást ünnepeltek Tompán

Hazai – 2019. október 25., péntek | 18:10

Búcsúi szentmisét mutatott be Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek október 23-án, Kapisztrán Szent János emléknapján az itáliai ferences hitszónoknak szentelt templomban a szerb határ mentén fekvő Tompán. A szertartás keretében az érsek kiszolgáltatta a bérmálás szentségét a helyi fiataloknak.

A liturgia kezdetén Geszler Péter esperes, plébános köszöntötte a főpásztort és kérte fel, hogy áldja meg a templom megújult világítását, valamint a felújított orgonát. A szentmisén Szabó Ferenc jezsuita teológus és a környék papjai koncelebráltak.

Szentbeszédét a húsvéti örömhír szavaival kezdte Bábel Balázs: „Ezt a napot az Úristen adta, örvendezzünk és vigadjunk rajta!” Kapisztrán Szent János szavait idézte ezzel az érsek, hiszen 1456. július 22-én, a nándorfehérvári győzelem napján ő is így kiáltott fel. „Ma, 563 évvel később mi is felkiálthatunk a zsoltáros szavával, hiszen a szentté avatott Kapisztrán János halála napján a neki szentelt templomban ünnepel a hívőközösség” – fogalmazott a főpásztor.

Az ünnepet a megáldott orgona működéséhez hasonlította a szónok, hiszen ahogy az orgonán egy billentyű leütésére több síp szólal meg, úgy ezen az ünnepen Kapisztrán Szent János mellett meg kell emlékezni az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről, a bérmálásról, valamint a felújításért is hálát kell adni.

A történelem orgonáján Isten játszik – idézte Mindszenty Józsefet Bábel Balázs, majd arra emlékeztetett, hogy a nándorfehérvári győzelem hosszú időre visszaszorította a terjeszkedő törököt a hódítástól; s mintha ez a győzelem pontosan ötszáz év múlva újraéledt volna. „Mintha Kapisztrán Szent János lelke lett volna az ’56-os magyarokban, hiszen pontosan halála, mennyei születésnapja évfordulóján robbant ki a forradalom Pesten.”

A kalocsa-kecskeméti főpásztor visszaemlékezett arra is, hogy éppen 1956. október 22-én adták elő – utána hosszú ideig nem – a Nándorfehérvár című oratóriumot, melynek szövegét Radó Polikárp liturgikus professzor írta, s a kalocsai érsekség ferences papja, Tamási Alajos zenésítette meg.

Kapisztrán Szent János példájára utalva Bábel Balázs kiemelte, hogy a szentek a történelemben élő Krisztus tükrei. Ők ott és akkor, ahol és amikor éltek, azt tették, amit Jézus Krisztus is tett volna. 

Ezután a bérmálkozókhoz fordult az érsek, s Kapisztrán Szent János életéről beszélt nekik, aki bírónak készült, majd megtért, és ferences hitszónok lett. Hitvédő prédikációkkal terjesztette a szent hitet több országban.

A hitvédelem célja akkor is az volt és ma is az, hogy hitünket ne fertőzzék meg a babonaságok, hanem Krisztus tiszta tanítása maradhasson. Szükséges a felnőtt keresztény emberek hiteles hitvalló élete. Az igaz hitről kell bátran tanúságot tenni – biztatott Bábel Balázs, majd személyes élményét osztotta meg a jelenlévőkkel; elmesélte, hogy egyszer Bátán a Szent Vér-templomot kereste, s az egyik templom mellett egy ott lakó fiatalembert látva megkérdezte, hogy az katolikus templom-e. Érdekes választ kapott: „Vallási kérdésekben nem vagyok kompetens.”

A bérmálás tudással és bátorsággal felvértezve képesít minket, hogy merjük megvallani Krisztust – hangsúlyozta a főpásztor, majd Kapisztrán Szent János életére visszatérve kiemelte, hogy szükség van ma is a bátor tanúságtevőkre. „Napjaink nagy problémája, hogy a jók gyávák, de a rosszak bátrak. Szent Pál szavaival kell élnünk: »Krisztus szeretete sürget minket.«Kapisztrán Szent János nagy mesterétől, Szent Bernardintól vette át az elhíresült IHS monogramot: Jézus, az emberek megváltója. Pajzsára is rátetette ezt. Úgy kell élni, hogy látszódjon életünkön, hogy számunkra, a mi életünkben Jézus a megváltó.”

Beszéde végén Bábel Balázs kitért arra, hogy Kapisztrán Szent János írt egy könyvet a papok számára A papság tükre címmel. Ebben megfogalmazta, hogy milyennek kell lennie a papnak, ugyanakkor nagy felszólítás is van benne: hiába prédikál a pap, ha az élete nincs összhangban azzal, amint mond. Ez mindenkire vonatkozik.

A szentmise végén a főpásztor Véh László tompai polgármester meghívására részt vett a város október 23-i ünnepségén. A megemlékezés végén az érsek koszorút helyezett el Geszler Péter esperes-plébánossal együtt a nemzeti ünnep és az ’56-os hősök tiszteletére.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Farkas Petra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria