Karitász-orvosmisszió Kárpátalján – Tudásukkal, szabadidejüket feláldozva a rászorulóknak segítenek

Écsy Gábort, a Katolikus Karitász országos igazgatóját elkísértük az útra. Péntek délben Budapesten, a Magyar Szentek templománál találkoztunk. Egymás után érkeztek az udvaron álló mikrobuszhoz a karitász piros kabátját viselő önkéntes orvosok, a medikusok és segítőik. A legtöbben már régi ismerősökként köszöntötték egymást, hiszen ötvennél is többen vannak, akik időről időre vállalják az utat, és szabadidejüket feláldozva elindulnak, hogy segítsenek másokon, ahogyan egyébként a munkahelyükön a hétköznapokban is teszik. Az indulás előtt megtudtam, hogy egy mikrobusz már korábban elindult előkészíteni a terepet az átmenetileg  rendelőintézetté alakuló munkácsi Szent István Líceumban. Péntek délután megérkezett Munkácsra Marosi Antal újságíró, szerkesztő is, aki a kábítószerekről és a szenvedélybetegségekről tartott prevenciós előadást az érdeklődő gyerekeknek és felnőtteknek.

Fotós kolléganőmmel Écsy Gábor atya kocsijában indultunk el a csaknem négyszáz kilométeres útra. A január nem a legalkalmasabb időpont a hosszú autózáshoz. A korai sötétedés után tejszerű ködben haladva hagytuk magunk mögött a kilométereket. Nem tudtuk, hogy az ukrán határőrök mit fognak majd szólni hozzánk, hiszen a mikrobusz hátulja csomagokkal volt tele. Szerencsére végül simán átléptük a határt, majd érkezés után Écsy atya elvezetett bennünket a szálláshelyünkre, egy kényelmes panzióba.

Vacsora után az orvosmisszió tagjai – legtöbbjük fiatal vagy középkorú – hihetetlen jókedvvel, egymást ugratva beszélgettek korábbi útjaik élményeiről, és vidám munkahelyi történeteket osztottak meg egymással. Az önkéntes segítők között volt, aki Győrből, más Szombathelyről, Debrecenből, Budapestről vagy Nyíregyházáról jött. Volt közöttük szemész, fogorvos, ortopéd szakorvos, gyereksebész és nőgyógyász is. Amikor arról kérdeztem őket, hogyan és miért vállalták az önkéntes missziót, sokféle választ kaptam. Volt, akit az orvosmissziót alapító Vojcek László professzor kollégaként, egykori tanítványként hívott a csapatba, másnak a szülei hallottak az önkéntesmunkáról és kérdezték meg a gyermeküket, hogy nem volna-e kedve részt vállalni ebben a szolgálatban, és olyan is akadt, aki a televízió híradásaiból értesült az önkéntesek munkájáról. Sokfelől, különböző élethelyzetekből érkeztek, egy dologban azonban mindannyian egyetértettek a beszélgetés során: az orvosmisszió útjain nem csupán ők adnak esélyt másoknak a gyógyulásra. Maguk is sok ajándékot kapnak a pácienseiktől: hálát, szeretetet, megerősítést a hivatásukban. Mint mondták, vasárnap este mindig fáradtan, de boldogabban térnek haza, mint ahogyan útnak indultak. Ez ad nekik erőt ahhoz, hogy hétfőn ismét elinduljanak munkahelyükre, és folytassák a gyógyító munkájukat.

Meséltek arról is, hogy korábbi utazásaik alkalmával milyen egészségügyi állapotokat tapasztaltak Kárpátalján. Egymás után sorolták a megdöbbentő eseteket. Sok szülő például nem tudja, hogy a gyermekének melyek a tejfogai, és melyek a maradók. Az utóbbiak sokszor a gyökerükig szuvasak voltak, mert a gyerekek nem használtak fogkefét, fogkrémet. A fogorvosok elmondták, hogy nehéz helyzetben vannak, hiszen ők csak feltárni tudják a problémákat, és tanácsokat adhatnak, de a beavatkozásokat elvégezni nincs módjuk, mert még egy fogtömés után is szükség lehet utógondozásra, ők viszont másnap visszatérnek Magyarországra. Marad tehát a prevenció, a pácienseknek pedig a gond, hiszen a fogorvosi kezelésért Kárpátalján fizetni kell. Sokszor még az érzéstelenítőt is a betegnek kell megvennie a patikában. A bőrgyógyász, a gyermeksebész félrekezelésekről és értelmetlen beavatkozások egész soráról számolt be. Az is kiderült, hogy Kárpátalján ismeretlen fogalom az iskolaorvos, a védőnő és a csecsemőkori csípőficamszűrés is. Az utóbbi hiánya miatt gyakran egész életükre rokkanttá válnak emberek. A nőgyógyászok arról beszéltek, hogy a szűrés hiánya számtalan komoly probléma forrása. Az idősebbeknél a vércukorszint-mérés alkalmával gyakran súlyos cukorbetegségre derül fény. Sokaknál mérnek magas vérnyomást, az EKG pedig korábban nem diagnosztizált, kezeletlen szívproblémákat mutat ki. A gyerekek vizsgálata során rendszeresen szűrnek ki olyanokat, akik nem látják jól az iskolában a táblát, és nehezen olvasnak vagy írnak, egyszerűen azért, mert szemüvegre lenne szükségük. Óriási segítséget jelent számukra, hogy a karitász Magyarországon elkészítteti nekik és eljuttatja hozzájuk a megfelelő szemüveget. Az ortopédiai vizsgálat során kiszűrt gyerekek lúdtalpbetétet kapnak vagy más segédeszközöket, amelyeket itthon beszerez és elküld nekik a karitász. Az orvosok elmondták, azért is fontos, hogy rendszeresen visszatérjenek a településekre, mert a gyerekek lába nő, idővel másik lúdtalpbetétet kell hordaniuk, és más szemüvegre lehet szükségük. Az újabb és újabb látogatások során a misszió gyógytornász tagjai is ellenőrizni tudják, hogy a gyakorlatok, amelyeket megtanítottak egy-egy páciensnek, segítették-e a gyógyulást, vagy esetleg másfajta tornára volna szükség.

Szombat reggel a Szent István Líceum rendelőintézetté alakult át, ahova előre megbeszélt időpontokra várták a felnőtteket, a gyerekeket és az időseket, magyarokat és ukránokat egyaránt. A misszió munkatársai száznál valamivel több ember érkezésére számítottak, ám hamarosan kiderült, hogy többen lesznek. Elküldeni senkit nem akartak. A recepción dolgoztak az írnokok, a rögtönzött rendelőkben az orvosok, a medikusok, a nővérek és a konduktorok. Azt szerették volna, hogy mindenki sorra kerüljön. Valamennyi új páciensről kórlapot készítettek, a visszatérők esetében pedig dokumentálták a változásokat, hogy az állapotuk alakulását nyomon tudják követni.

A várakozókkal beszélgetve kiderült, volt olyan idős ember, akinek még életében soha nem mérték meg a vérnyomását, és nem vizsgálták meg a vércukorszintjét. Volt, aki tudta, hogy a gyerekének mindig fáj a háta, de senki nem mondta neki, hogy egy talpemelő vagy egy lúdtalpbetét segíthet ezen. Sok nő hal meg méhnyakrákban, pedig az időben elvégzett szűréssel ez a betegség megelőzhető lenne. Gyerekes szülőktől, illetve idősebb férfiaktól és nőktől volt népes a munkácsi magyar iskola. A külső szemlélő Bábelben érezhette magát, hiszen a várakozó emberek hol magyarul, hol ukránul, hol pedig oroszul szóltak egymáshoz. Beszéltem olyan házaspárral is, akik az unokáikkal érkeztek. Egymás közt és a gyerekekhez is magyarul beszéltek. A kicsik magyarul válaszoltak nekik, ám ha egymással társalogtak, akkor inkább oroszra váltottak. Megtudtam, hogy a férfi egykor magyar iskolába járt, a felesége meg ukránba, mivel az volt közel a lakásukhoz. Mindketten tökéletesen beszélnek magyarul, de tudnak ukránul és oroszul is, ami, mint megtudtam, sokkal könnyebben tanulható nyelv, mint az ukrán. Amikor a várakozókat arról kérdeztem, hogyan értesültek a vizsgálatokra való jelentkezés lehetőségéről,  elmondták, hogy a többség a magyar nyelvű szentmiséken hallott róla vagy a Facebook-csoportban. Az ukrán jelentkezők pedig általában a barátaiktól vagy a rokonaiktól tudtak a misszió érkezéséről. Egy fiatal pár a gyerekeivel magyarul beszélt. Az édesapát kérdezve kiderült, ő oroszul tanult, és ukrán környezetben élt, így háromnyelvű. Most hasznát is veszi mindegyiknek, hiszen egy magyar tulajdonú cég munkácsi fiókjában dolgozik, ahol a nyelvtudása miatt megbecsült pozíciót tölt be.

A beszélgetések során többeket is kérdeztem arról, hogyan működik az ukrán egészségügy. Mint mondták, mindenért fizetni kell, vagy hivatalosan, vagy borítékban, zsebbe csúsztatva a hálapénzt. A gyógyszerszerek drágák, és az emberek – jogosan-e vagy alaptalanul, azt nem tudom – nem bíznak az orvosságok hatásosságában, ahogyan az orvosok szakmai tudásában sem. Sokan nem tudják, de nem is akarják megfizetni a vizsgálatokat és a kezeléseket, inkább ezek nélkül próbálják leélni az életüket. A Magyar Katolikus Karitász már régebben is segítette a kárpátaljai kórházakat: munkatársai hiányzó műszereket, gyógyászati segédeszközöket vittek az intézményekbe. Mindeközben tudomást szereztek arról, hogy sokan azért kerülnek kórházba, mert a prevenció teljesen hiányzik az egészségügyi ellátásból. Erről már Kecskés Lászlóval, a karitász munkatársával, az orvosmisszió szervezőjével beszélgettem abban a rövid időben, amikor éppen nem az emeletek között szaladgált, hogy segítsen a rendelés zökkenőmentes lebonyolításában. Mint mondta, egy alkalommal, amikor Kárpátaljára vittek adományokat, a gyertyánligeti karitász vezetője hívta fel a figyelmüket az egészségügyi ellátás hiányosságaira. Vojcek László ezután kezdte el megszervezni az orvosmissziót.

A munkácsi útra elkísért bennünket a jelenleg Bécsben élő, székely származású kamilliánus szerzetes, György Alfréd tartományi elöljáró atya is. Vidámságával, kedvességével mindenki arcára mosolyt csalt. A kamilliánus rend Vojcek László révén kapcsolódott be a misszió munkájába, anyagilag is támogatják a kezdeményezést, hiszen – mint Frédi atya mondta – ők is a szegények, a betegek és az elesettek szolgálatára áldozzák az életüket.

Harmadik éve járja a Kárpát-medence magyarlakta szórványait az orvosmisszió. Erről már Écsy Gábor igazgató beszélt azon a sajtótájékoztatón, amelyet közösen tartottak Grezsa Istvánnal, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztossal, valamint Malkovits Márta fogorvossal, az orvosmisszió alapítótagjával. Écsy Gábor felelevenítette a kezdeteket, amikor Ungváron, Beregszászon és Munkácson látogattak gyerekkórházakat. Látták az intézmények komoly eszközhiányát, és magyarországi támogatásokkal ezen legalább részben segíteni tudtak. Elmesélte azt is, hogyan alakult át a kórházmisszió orvosmisszióvá, és miként jelentkeztek a csapatba az önkéntes orvosok, medikusok, akikkel évente 14-15 alkalommal jutnak el Kárpátalja, a Délvidék és Erdély nehezen megközelíthető településeire is. Elmondta, hogy az egyházi iskolák és óvodák mindenütt örömmel fogadják be őket. Sokfelé az önkormányzatok is segítséget nyújtanak, hiszen belátják, mennyire fontos az a munka, amit a misszió a település lakóinak felajánl. Eddig 22 településen jártak, ahová a nyomon követés érdekében vissza is térnek. Az elmúlt időszakban több mint 2700 gyereket és mintegy 2000 felnőttet vizsgáltak meg. Ha kiderül, hogy valamelyik páciensnek gyógyászati segédeszközre van szüksége, a Katolikus Karitász a saját költségén biztosítja azt, vagy a megfelelő ellátóhelyre irányítja a betegeket. Többször akad példa arra is, hogy egy-egy páciens gyógykezelése csak magyarországi kórházban lehet eredményes. Ezekben az esetekben a magyar állam nyújt anyagi segítséget a rászorulónak.

Grezsa István elmondta, a kormány 2018 óta támogatja a Katolikus Karitász orvosmissziójának működését, és ezt a jövőben is folytatni szeretnék. Hangsúlyozta, úttörő kezdeményezés volt a vizsgálatok megkezdése a szórványmagyarság óvodáiban a Felső-Tisza-vidéken, ahol a közösségek a lét és a nemlét határán mozognak. Hozzátette: talán megállítható a fogyás folyamata, de mindez még nagyon sok erőfeszítést igényel. Működőképes intézményrendszert kell kialakítani, hogy az ott élők helyben tudjanak boldogulni. Az orvosmisszió szolgálatát az ukránok is megkapják, és ez jó hatással van a magyarok és az ukránok együttélésére. Ez is bizonyítja, hogy Magyarország jó szomszéd, Kárpátalja számíthat a segítségre. A miniszteri biztos kiemelte, a közeljövőben a vizsgálatok és az eszközök szállításának megkönnyítésére vizsgálóbuszt szeretnének az orvosmisszió rendelkezésére bocsátani.

A sajtótájékoztatón Malkovits Márta fogorvos beszámolt a misszió tapasztalatairól. Mint mondta, olyan gyerekeket vizsgáltak, akiket már régen szűrni kellett volna. Elmesélte, hogy a szülők nagyon örültek a magyar orvosoknak, annak, hogy az anyanyelvükön beszélhetnek velük, hiszen csak így tudják pontosan elmondani a panaszaikat. Példaként említette, mennyire mást jelent a szúr, a fáj, a hasogat vagy a lüktet… A szülők, amikor látták, hogy a gyermeküket megbízható orvosok vizsgálják, szívesen vették volna a felnőtt szűréseket is. Így kezdődött a vércukorszint- és a vérnyomásmérés, az EKG-vizsgálat, a teljesen hiányzó nőgyógyászati szűrés és a kismama-tanácsadás. A doktornő arról is beszámolt, hogy a felnőttek jóval egészségtudatosabban élnek, mióta eljárnak a vizsgálatokra, melyeket teljesen ingyenesen vehetnek igénybe; a szükséges eszközöket minden esetben a Katolikus Karitász biztosítja. Malkovits Márta még a laikus számára is megdöbbentő eseteket sorolt. Mint mondta, volt például olyan páciens, akinek hosszasan kellett magyarázni, hogy a nyugtató nem oldja meg a vérnyomásproblémáit.

A doktornő a sajtótájékoztató végén a misszióban szolgálatot teljesítő medikusokról is szólt. Így fogalmazott: „A szárnyaink alatt felnőtt fiatalok ma már orvosként szolgálnak. Egészen kiváló szakemberek lettek, és lelkileg egészen másként fejlődnek.” Majd hozzátette: „Ahogyan mi is.”

Bókay László

Fotó: Merényi Zita