Továbbképzéssel egybekötött lelkigyakorlatot rendeztek katekétáknak Máriapócson

Hazai – 2018. szeptember 27., csütörtök | 9:53

Mint minden évben, idén ősszel is megrendezték a három görögkatolikus egyházmegye hitoktatóinak szervezett lelkigyakorlatot és továbbképzést Máriapócson szeptember 21–23-án.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Szeptember 21-én, pénteken este Andrásfalvy János szalézi atya, a kazincbarcikai Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium nevelési igazgatóhelyettese nyújtott betekintést intézményük életébe. Mindennapjaikból hozott tapasztalatokkal igyekezett segíteni a hittanároknak a tanórákon felmerülő problémák megoldásában. Előadásában Don Bosco megelőző pedagógiai módszerét ismertette, melynek két fő aspektusa a személyes kapcsolat és a szeretet, mely mindent legyőz. Fontos továbbá, hogy a hittanár életében és munkájában helyet kapjon a vidámság, ezzel is megmutatva, hogy az életszentség nem unalmas dolog.

Szombaton a reggeli Szent Liturgia után műhelymunkák következtek: Grunda-Wettstein Angéla a Montessori-módszerről tartott előadást; Grunda Dávid közösségi játékokat tanított és az Alfa-kurzusról beszélt; Obbágy László, a Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatási felügyelője az Egyházról szóló katekézisről folytatott eszmecserét a résztvevőkkel. A délelőtt hátralévő részében Kruppa Tamás a halál és az örök élet dogmatikai vonatkozásait fejtette ki előadásában.

Délután kezdődött a lelkigyakorlat, melyet Papp Tibor, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke tartott. Papp Tibor a töltekezés szerepét emelte ki: ahhoz, hogy egy feladatot kellőképpen, tisztességgel el tudjunk látni, mindenképpen szükséges az, hogy megálljunk, s erőt merítsünk. Mindenkinek szüksége van töltekezésre, s ehhez az imádság, a Szentírás s egy lelkigyakorlat kiváló forrás. Péterhez hasonlítva a katekétákat, szinte tükröt állított mindenki elé, hogy vegyék észre, igazán akkor ismerik fel az Isten áldását az életükben, ha ők is a mélyre eveznek.

A hétvégét vasárnap Papp Tibor elmélkedése és Szent Liturgia zárta.

Forrás: Szender Adrienn/Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Orosz Beáta

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria