Katekumenátus a kultúrák találkozásában – Nemzetközi kongresszust szerveztek Pécsen

Hazai – 2017. május 24., szerda | 14:40

Nemzetközi kongresszusnak adott otthont a pécsi püspökség május 18. és 22. között. Európa tizennégy országából érkeztek a felnőtt megtérők Egyházba való beavatásával foglalkozó szakemberek, hogy megfogalmazzák tapasztalataikat és a katekumenátus új lehetőségeit.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Háromévente rendezik meg az Eurocat kongresszust, amelynek története 1968-ig nyúlik vissza. A kezdetben öt nyugat-európai ország részvételével zajló eseményhez az évek során egyre több európai állam csatlakozott. 2017-ben az együttműködés történetében első alkalommal szervezte közép-kelet-európai ország a kongresszust, valamint – szintén újdonságként – idén az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) is képviseltette magát Michel Remery főtitkárhelyettes személyében. Udvardy György pécsi megyéspüspök meghívására május 19-én csatlakozott a résztvevőkhöz Đuro Hranić diakovár-eszéki érsek.

A Katekumenátus a kultúrák találkozásában című ötnapos kongresszus gerincét négy előadás adta, amelyek a megtérő felnőttek Egyházba való beavatását különböző szempontokból vizsgálták: megjelentek a katekumenátus görögkatolikus sajátosságai, az ökumenikus kontextus, a megtérés pszichológiai vetülete, valamint a történeti-ikonográfiai nézőpont.

A résztvevők az előadásokon hallottakat irányított kérdések segítségével kis létszámú csoportokban dolgozták fel. A csoportmunka eredményéről plenáris ülésen számoltak be, melyen lehetőség volt az előadónak szóló kérdések feltevésére is.

A kongresszus öt napja során kulturális programokon, liturgikus eseményeken és műhelymunkában is részt vettek a különböző európai országok képviselői.

Május 22-i összegző beszédében Walter Krieger, az Eurocat titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a katekumenátusról szóló kongresszus nemcsak háromévente megrendezett tapasztalatcsere, hanem „network” is: a résztvevők folyamatosan kapcsolatban vannak, és segítik egymást a mindennapi gyakorlatban felmerülő problémák megoldásában, hiszen – jóllehet az egyes országokban egymástól eltérő környezetben dolgoznak – ugyanolyan teológiai kérdések ugyanolyan gyakorlati problémákhoz vezetnek.

Udvardy György püspök zárógondolatként a krisztusi antropológiára irányította a figyelmet, amely nem az ideális embert állítja középpontba, hanem a teremtett, bűnbe esett, de megváltott embert. A katekumenátus annak az új embernek a születését segíti elő, aki a megváltásban fedezi fel új identitását, a megváltozott látásmód, megújult döntései pedig olyan szolgálatra vezetik őt, amelynek célja a másik ember üdvössége. A megyéspüspök utalt a kongresszuson több alkalommal felmerülő kérdés jelentőségére is: a katekumenátus egyik nagy feladata, hogy az egyéni megtéréstől a közösséghez való csatlakozásig vezető úton kísérje végig sikerrel a megtérő felnőtteket.

A Pécsi Egyházmegye főpásztora és Walter Krieger gondolatai nyomán a résztvevők közül többen a személyes kapcsolatok, a valódi párbeszéd fontosságát hangsúlyozták, hiszen így valósítható meg a katekumenátus végső célja: elvezetni az embereket Istenhez, hogy boldogabb és teljesebb életet élhessenek.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert/Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria