Katolikus gimnáziummá alakítják az egykori bányakórházat Tatabányán

Hazai – 2018. március 11., vasárnap | 16:20

Katolikus gimnáziumként születik újjá az 1900-ban épült tatabányai bányakórház. Magyarország Kormánya 3,5 milliárd forintot biztosított a fejlesztés megvalósításához. A beruházásról március 9-én tartott sajtótájékoztatón részt vett Spányi Antal megyéspüspök is.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A bányakórházat a Magyar Állami Kőszénbánya Részvénytársulat építette 1900-ban, a megyeszékhely egyik legrégibb középülete. Az ingatlan harminc évig üresen állt, korábbi tulajdonosként a megyei önkormányzat többször próbálta értékesíteni, ám közben az épület teljesen leromlott, életveszélyes állapotúvá vált.

A romos építményben helyszíni bejárást tartott Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, Bencsik János országgyűlési képviselő, Spányi Antal megyéspüspök, Dózsa István püspöki vagyonkezelő és Turzáné Papp Erika, a tatabányai Szent Margit Általános Iskola igazgatónője.

Spányi Antal a sajtótájékoztatón elmondta, a létesítményt a kormány 2016 őszén adta a Magyar Katolikus Egyház tulajdonába, ezután megkezdődhetett egy alapos és mindent átfogó tervezőmunka.

A nyolc és négy évfolyamos képzést biztosító leendő katolikus gimnázium a Szent Margit Általános Iskolával közös vezetés alatt működik majd. Az oktatás két osztállyal indul el a 2019/20-as tanévben;  egy ötödik és egy kilencedik osztály indul el, és majd felmenő rendszerben, nyolc év alatt éri el az intézmény a teljes létszámát. A képzés fő iránya az idegennyelvek emelt óraszámban történő tanítása lesz.

Dózsa István püspöki vagyonkezelő ismertette a látványterveket. Hangsúlyozta: a koncepció megalkotásakor törekedtek arra, hogy külső megjelenésében az eredeti állapotába állítsák vissza az épületet. Az utólag hozzáépített, az arányokat jelentősen torzító részeket visszabontják; a tornatermet és a hozzá kapcsolódó épületrészeket pedig úgy alakítják ki, hogy azok mellett a főépület meghatározó, hangsúlyos marad.

A jóváhagyott bontási tervek alapján a főépületen kívül két épület marad meg, melyek további fejlesztési lehetőséget rejtenek magukban: az egykori rendelőintézet és a belgyógyászati pavilon. A bontási munkálatokat május és augusztus között végzik el. A nyár végén, az új tetőszerkezet megépítésével már a felújítási munkák is elkezdődhetnek, melyek várható befejezési ideje 2020 februárja lesz.

Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere az épület bejárása után ismertette: az egyházmegye a Modern városok program keretében kapott támogatást a beruházásra. A gimnáziummá alakítás terveiben közreműködött Tatabánya főépítésze, Damokos László. Korában az MTI-nek elmondta, az épületben egy 4 szaktanteremmel kiegészített 12 osztályos gimnázium helyezhető el a kórház alagsorának, két szintjének és tetőterének hasznosításával.

A kórház a száz évvel ezelőtti bányásztelepülés központjában, a mai Óvárosban épült. Közelében található a Jászai Mari Színház, Népház, a Tiszti Kaszinó, a Szent István-templom és a valamikori első községháza is.

Forrás: MTI; Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Bencsik János Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria