KEFIR – Őszi találkozóra gyűltek össze a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fiataljai

Hazai – 2017. november 8., szerda | 15:58

A főegyházmegyében évente két alkalommal tartanak ifjúsági találkozót. Az évtizedek óta hagyományos, tavaszi pünkösdi összejövetel mellett az őszi ifjúsági találkozót immár ötödször rendezték meg, idén, november 4-én új névvel: KEFIR – a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Fiataljainak Rendezvénye.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fiataljainak rendezvényét Kiskunfélegyházán tartották, Ivanics Zoltán ifjúsági referens vezetésével, akinek munkáját az ifjúságpasztorációban elkötelezett papok és a Parázs Pasztorális Központ segítették.

A fiatalokat Bábel Balázs érsek köszöntötte. A kiskunfélegyházi ótemplomban tizenegy paptestvér koncelebrálásával bemutatott érseki szentmisén az egyházközség ifjúsági zenekara végzett gitáros énekes szolgálatot. A jó pásztorról szóló evangéliumi rész után a főpásztor Borromei Szent Károly példáját állította a fiatalok elé, aki nagy ívű életpályát futott be, ám éppen a világ logikájával ellentétesen: gazdag, tanult arisztokrata ifjúból lett Krisztus hiteles képviselője. Borromei Szent Károly elkötelezetten szolgálta a rábízottakat milánói püspökként; megreformálva a papság életét, a liturgia fegyelmét, tisztaságát, végrehajtva a tridenti zsinat határozatait. A reformáció emléknapja kapcsán különösen aktuális a katolikus megújulásról megemlékezni és azt napjainkban is előmozdítani – fogalmazott Bábel Balázs.

A rendezvény a Constantinum Sportcentrumban folytatódott Balla Barnabás pálos szerzetes előadásával. Szavai nyomán a fiatalok elgondolkozhattak azon, hogy mi a különbség a bátorság és a vakmerőség között, melyet az atya személyes tapasztalatain és az Egyház tanításán keresztül világított meg.

Ezután a Parázs Központ munkatársai által vezetett csapatépítő játékokkal szerezhettek saját élményt a résztvevők a közösség erejéről. Bebizonyosodott, hogy a pletyka lehet pozitív; hogy lehet emberekből falut építeni, ami egészen várossá nőtte ki magát; hogy az „élményernyő” segítségével nemcsak közösen lehet labdázni, de a közösségekbe beférkőző bűnöket jelképező játékpatkányokat is el lehet távolítani, mindezt az ifjúsági referens, Zoli atya hathatós segítségével.

A játékot vacsora, majd teaház követte. Az este meglepetésvendége Gulyás László vándormuzsikus volt, aki vidám csángó történeteket adott elő zenei kísérettel.

Forrás és fotó: Parázs Pasztorális Központ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria