Keleti teológia, bizánci lelkiség – Képzést indít a Görögkatolikus Metropólia

Hazai – 2020. szeptember 18., péntek | 10:16

A Görögkatolikus Metropólia Keleti teológia, bizánci lelkiség címmel indít hat féléves képzést a Párbeszéd Házában. A részletekről Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Görföl Tibor teológiai tanár számolt be a sajtó képviselőinek szeptember 17-én, a budapesti intézményben megtartott tájékoztatón.

Mint azt Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita elmondta, azért gondoltak az előadás-sorozat elindítására, mert egyre többen érdeklődnek a keleti egyház teológiája és liturgiája iránt. Ugyanakkor sok téves ismeret és elképzelés is övezi ezt az érdeklődést. Emellett arra is rá szeretnének mutatni ezzel a képzéssel, hogy a keleti és a nyugati keresztény gondolkodás nem is áll annyira messze egymástól. Mint azt Szent II. János Pál pápa is mondta, a Katolikus Egyház két tüdeje a keleti és a nyugati keresztény hagyomány. A szerteágazó előadások során a teológia mellett a keleti egyház zenéjét, lelkiségét, művészetét és liturgiáját is megismerhetik az érdeklődők. A féléveket hangversenyekkel zárják majd.

Görföl Tibor hangsúlyozta, hogy átfogó ismeretanyagot szeretnének közérthető, mindenki számára befogadható módon átadni. A képzésen való részvételhez semmilyen előképzettségre nincs szükség.

Az első két félévben a legalapvetőbb kérdésekkel foglalkoznak, míg az ezt követő négy félévben árnyaltabb és mélyebb vizsgálódásokra vállalkoznak majd. A tervek szerint 45 perces előadások lesznek, melyeket az adott téma avatott szakértői tartanak. Minden „óra” után feladatot is kapnak a résztvevők, és ha ezeket online megküldik a szervezőknek, akkor a kurzus végén oklevelet kapnak.

Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója a kurzus házigazdájaként arra mutatott rá, hogy a párbeszéd mindig feltételez egyfajta egységet, de különbözőségeket is. Ahhoz, hogy ez az egység ne felszínes, hanem Istenben megtalált egység legyen, szükség van arra a mélyreható vizsgálatra, melynek során a keleti és a nyugati gondolkodás sajátos értékei alaposabban megismerhetők.

A képzés szervezője Görföl Tibor mellett Vincze Krisztián, a PPKE Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatója.

Az első tanév a teológia, a lelkiség és az egyházi élet alapjait járja körbe

I. félév

szeptember 30. – A kereszténység két tüdeje (Kocsis Fülöp érsek-metropolita)

október 14. – A bizánci és a nyugati liturgia (Dobos András rektor, Görögkatolikus Papnevelő Intézet)

október 28. – Az ikonok teológiai alapjai (Terdik Szilveszter művészettörténész)

november 11. – Bizánci lelkiség, bizánci misztika (Baán István nyugalmazott egyetemi tanár)

november 25. – Teológiai eltérések Kelet és Nyugat között (Görföl Tibor teológiai tanár)

december 9. – A bizánci zenei hagyomány (Bubnó Tamás karnagy, Szent Efrém Férfikar)

A félév zárásaként a Szent Efrém Férfikar ad koncertet.

II. félév

Mit tanulhatunk ma az egyházatyáktól? (Orosz Atanáz püspök, Miskolci Egyházmegye)

Bibliaolvasás Keleten (Gyurkovics Miklós tudományos rektorhelyettes, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola)

A házasság a keleti kereszténységben (Papp Miklós morálteológus); Modern keleti lelki mesterek (Nacsinák Gergely ortodox pap, vallástörténész)

Teológiai iskolák az újabb ortodox teológiában (Andrew Louth, a patrisztikus és bizánci tanulmányok emeritus professzora az angliai Durham Egyetemen)

Ökumenikus kapcsolatok az ortodox és a katolikus egyház között: egyháztan és szentségek (Seszták István rektorhelyettes, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola)

A félév zárásaként a Lautitia kamarakórus ad koncertet.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria