Keresztény édesanyák jubileumi találkozója – 1Úton zarándoknap a gyermekre várókért

Hazai – 2017. augusztus 26., szombat | 19:58

A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének huszonöt éves fennállását ünnepelték augusztus 26-án Budapesten a Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Süllei László, a Mátyás-templom plébánosa köszöntötte a Szent Mónika közösség megjelent – közel hatszáz – tagját, akik az ország különféle településeiről érkeztek a fővárosba. Süllei László megemlékezett a magyar közösség 25 évvel ezelőtti megalakulásáról, és Róna Gábor jezsuita szerzetesről, aki kezdettől lelki vezetője volt a közösségnek. A Mátyás-templom plébánosa megköszönte a találkozó szervezőinek munkáját, s a hely szelleméhez méltóan felidézett néhány mozzanatot a templom történetéből, emlékeztetett történelmünk nagyjaira, köztük Mindszenty József bíborosra, aki szintén sok szálon kötődött e történelmi helyhez. Süllei László a jubileumi találkozó alkalmából Szent Ágoston Vallomások című művét idézte, azt a részt (III. könyv), amikor a szerző a megtérés előtti, bűnös életéről vall, és édesanyjára, Szent Mónikára emlékezik: „anyám több könnyet sírt el színed előtt érettem, mint amennyit az anyák gyermekük temetésével szoktak ontani. Sírt, mert látta, hogy halott vagyok azon hit és vallásos szellem részére, amely őbenne a te ajándékod volt, s te, Uram, meghallgattad őt.”

A plébános rámutatott, hogy a „Mit tegyünk?” kérdése minden korban és minden nehézségben felvetődik, ahogy a keresztény édesanyák nemzetközi közösségének madridi megalakulásakor is, és ahogy az akkor történtek is példázzák, a megfelelő választ megadni csak az Urat szolgáló lelkülettel lehet.

A köszöntő után e szolgáló lelkület szellemében a rózsafüzér imádság következett, s megteltek kis lapokra írt személyes fohászokkal is a kosarak, amelyeket a szentmisében elhangzó könyörgésekhez kapcsolódva az oltárnál helyeztek el.

A találkozó hálaadó szentmisével folytatódott, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be.

Erdő Péter homíliáját teljes egészében közöljük.

Kedves édesanyák, Krisztusban kedves testvérek!

Szent Ágoston édesanyjának, Szent Mónikának ünnepén hálát adni jöttünk ide, a budavári Nagyboldogasszony-templomba. Ahogy Szent Mónika fiának megtéréséért imádkozott és később is imával és szeretettel kísérte Ágoston életútját, úgy imádkoztak a hívő magyar édesanyák is gyermekeikért, családjukért, egész népükért. Ebben a hitben egymásra találtak, és 25 évvel ezelőtt megalakították a Szent Mónika Közösséget Magyarországon is. Róna Gábor atya lelki vezetése és támogatása mindig bátorítást, útmutatást jelentett a közösség bontakozásának, fejlődésének évei során. Hisszük, hogy az anyaság a másokért, az emberi közösségért vállalt áldozat és felelősség legtisztább képe és összefoglalása. A család pedig az az emberi közösség, amely biztosan jelen van a teremtő és megváltó Isten tervében. Ez a legnagyszerűbb színhelye az emberi fejlődésnek, a szeretet kultúrája kialakulásának. Nem csupán arról van szó tehát, hogy az emberi életet tovább kell adni, de azt is tovább kell adni, sőt magasabb szintre kell emelni, ami az emberben a legnemesebb: a kommunikációnak, a gondolatok és igaz érzések cseréjének, a segítőkész szeretetnek a kultúráját. Ebben az elkötelezettségben a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége olyan hivatást tölt be, amely nemcsak időszerű, de prófétai erejű és hitem szerint nélkülözhetetlen egyházunk és népünk számára. Mert minden emberi élet áldás és minden édesanya szent hivatást tölt be. Mindnyájukat tiszteljük és szeretjük.

Szent Lukács evangéliuma sokat foglakozik Isten irgalmasságával. Bemutatja, hogyan jelenik meg ez az isteni tulajdonság a szükséget szenvedő emberek felé, és minket is arra indít, hogy irgalmasak legyünk egymás iránt. A mai evangéliumban olyan csodáról olvasunk, amelyet egyedül Szent Lukács őrzött meg számunkra. Ez az elbeszélés emlékeztet minket Jézus irgalmasságára a szenvedők iránt. Tudatosítja bennünk, hogy Krisztus az irgalmasság végső megtestesülése és eleven jele .

A naimi ifjú feltámasztásának történetében egészen feltűnő, hogy Jézus a kezdeményező. Máskor kérik tőle a segítséget. A vak ember azt mondja neki: „Uram, hogy lássak!”; a kafarnaumi százados pedig így szól hozzá: „Csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám!” (vö. Lk 7,7). Itt azonban sem a körülállók, sem a gyermekét elveszítő özvegy édesanya nem kéri Jézustól, hogy támassza fel a halottat. Talán nem is mernek arra gondolni, hogy Jézusnak még erre is hatalma van.

Miért ragadta hát magához Jézus a kezdeményezést? – Egyszerűen azért, mert „megesett rajta a szíve” (Lk 7,13). Jézus megérzi, hogy ez az özvegy édesanya, amikor elvesztette az egyetlen fiát, elveszítette azt az egyetlen személyt, akit szeretett. Isten figyelmes szeretetével kíséri az ember életét. És Jézus megszólítja az édesanyát, de nem kérdez tőle semmit, csak azt mondja neki: „Ne sírj!” – mintha azt mondaná, hogy békét és örömet jött hozni a földre, mintha az egész emberiséget akarná megvigasztalni a halálra rendelt élet szomorúságában. A vigasztalás pedig nem csupán baráti megnyugtatás, nem a puszta együttérzés kifejezése. Jézus azt közli, hogy nincs okunk az elkeseredésre. Hogy a valóság nem jelentéktelen és nem reménytelen, hanem Isten irgalmas szeretetében örök életre és örök boldogságra hív minket. Ezt a mindenkinek szóló nagy és teljes örömhírt szemlélteti azzal, hogy az ifjúhoz fordul ezekkel a szavakkal: „Ifjú, mondom neked, kelj fel!”

De az evangélium feltárja ennek a csodának a pontosabb üzenetét is, mégpedig a maga teljes mélységében. Mert a körülállók dicsőítik az Istent és azt kiáltják: „Nagy próféta támadt köztünk”. Nagy próféta, hiszen Illésről (1Kir 17,17–24) és Elizeusól (2Kir 4,18-37) is olvashatjuk, hogy halottat támasztottak föl. Tehát Jézust nagy prófétának tartják (Lk 7,16). De hozzáteszik ehhez még azt is, hogy „Isten meglátogatta az ő népét” (Lk 7,16). Márpedig ez azt jelenti, hogy felismerték Isten közbelépését a nép történetében. Nem csupán egyetlen ember, egyetlen család életében történt a csoda, hanem ebben a halottfeltámasztásban Isten irgalmassága nyilvánult meg egész népe iránt. Ezzel a felkiáltással a körülállók Jézust szinte Messiásnak ismerik el. Hiszen Lukács evangéliumában máshol is (pl. Lk 1,68 és 78), Zakariás hálaénekében azt halljuk, hogy Isten meglátogatta az ő népét. Ez a látogatás pedig maga Krisztus megváltói műve, amely egyszerre kinyilatkoztat, közli az örömhírt, és egyben meg is szabadít, tehát valódi okot ad az örömre.

Jézus a naimi ifjú feltámasztásával elismeri az anyai szeretet értékét. A kereszten pedig nekünk is közös édesanyát ad, hiszen Szűz Máriának, János apostolra mutatva ezt mondja: „Íme a te fiad”. Szűz Máriában méltán tiszteljük az egyház édesanyját, aki minden gyengeségünk és a történelem minden vihara ellenére gondoskodó szeretettel kíséri mindnyájunk életét. Ez a szeretet pedig kiterjed a halálon túlra is. Akkor válik teljessé, akkor mutatkozik meg, hogy minden jó tett és minden áldozat valóban elnyeri nagyszerű jutalmát. A szeretetnek ezt a történelemben bontakozó és várva várt végső győzelmét a szent szerzők Jézus Szíve és Mária Szeplőtelen Szíve győzelmének is nevezik. Ebben bízunk, ennek erejét és örömét kérjük már itt a földön is mindannyiunk, családjaink és egész népünk számára.

Amen!

* * *

A jubileumi találkozóval összekapcsolódott a Mária Út önkéntesei által szervezett 1Úton nemzetközi zarándoknap (lásd az alábbiakban keretes írásunkat) egyik programja is, amelyet a gyermekre várókért ajánlottak fel. Ez alkalomból a szentmise keretében felolvasták azt az Erdő Péternek címzett levelet, amelyben Ferenc pápa áldását küldte a zarándoklatra a következő szavakkal:

„A „Mária út” által kezdeményezett „1Úton” nemzetközi zarándoknap alkalmából, amelyre most augusztus 26-án kerül sor és amelynek sajátos szándéka, hogy imádkozzék azokért, akik gyermeket várnak, Szentatyánk, Ferenc pápa szívélyes üdvözletét és jókívánságát küldi. Azt kívánja, hogy a vallásos zarándoklaton való részvétel adjon új lendületet, hogy Krisztust a Szűzanya szemével és szívével szemléljétek és kövessétek, és adjon új indítást az élet evangéliumáról való tanúságtételre. Őszentsége imádkozik a Szentlélek ajándékainak bőséges kiáradásáért és kéri, hogy imádkozzatok érte és egyetemes szolgálatáért. Isten Anyjának mennyei oltalmát kéri számotokra és szívből adja eminenciádra, a jelenlévő főpapokra, papokra, szerzetesekre és mindazokra, akik a Szűzanya iránti gyermeki tiszteletben részt vesznek, apostoli áldását, amelyet különös jóakarattal terjeszt ki a gyermeket váró házaspárokra.” (Aláírás: Pietro Parolin bíboros, Őszentsége államtitkára)

A hálaadó szentmise után Erdő Péter bíboros, prímás áldásával indult el az 1Úton futózarándoklata a Mátyás-templom mellől Máriaremetére.

Kora délután a Szent Mónika közösség jubileumi találkozója tanúságtételekkel folytatódott, ezután Tardy László karnagy, orgonista tartott zenés áhítatot, majd Kürtösi Krisztián atya, a közösség jelenlegi lelki vezetője szentségimádást vezetett. A találkozón bemutatták a közösség 25 évét és a közösség korábbi papja, Róna Gábor atya emlékét megörökítő könyvet.

A múlt század második felében az Actio Catholica madridi gyűlésén egy édesanya felvetette: „Mit tehetünk mi, édesanyák, hogy gyermekeink ne veszítsék el hitüket?"

Válaszul többen elhatározták, hogy naponta buzgón imádkoznak nem csak a saját, hanem minden édesanya gyermekének hitéért, és a hét egy napján a templomban is elmondják napi imájukat.

A kis közösséghez mind több édesanya csatlakozott és 1987-ben megkapták a madridi bíboros érsek hivatalos jóváhagyását. Szent Mónikát, Szent Ágoston püspök édesanyját választották eszményképül.

Az ima a világ más országaiba is eljutott és egyre terjed. Magyarországra Róna Gábor jezsuita szerzetes hozta el ennek a közösségnek a hírét és a kalocsai édesanyák kérésére a madridi alapítás után öt évvel, 1992. augusztus 27-én alakult meg a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének első csoportja Gábor atya lelki vezetésével.

Az egyház hivatalos jóváhagyását 2009-ben kapták meg. Fővédnökük Erdő Péter bíboros, prímás.

A közösségnek mindenki tagja lehet, aki vállalja, hogy mindennap az otthonában imádkozik egy meghatározott imát, és hetente egyszer az Oltáriszentség előtt is. A megalakult csoportok általában havonta egyszer igénylik a közös szentmisén való imát is.

Róna Gábor atya halála után, 2016-tól Kürtösi Krisztián atya lett a közösség lelki vezetője. Évente kétszer országos találkozót szerveznek az édesanyák, melyek programjáról és beszámolójáról évi három alkalommal kapott körlevelekből értesülnek. A soron következő találkozót 2018. május 12-én Bátaszéken, a Nagyboldogasszony-templomban tartják.

1Úton zarándoknap a gyermekre várókért

Idén augusztus 26-án került sor az 1Úton nemzetközi zarándoknapra, amelyet a Mária Út önkéntesei különböző szakaszokon szerveztek meg. 2017-ben a gyermekre várókért ajánlották fel a zarándoklatokat.

Az 1Úton ez évben is túlnyúlt Magyarország határain: Ausztriában, a Felvidéken, Erdélyben, a Délvidéken és a Muravidéken is megrendezték a zarándoknapot, melynek szakaszairól, programjairól a nemzetközi esemény honlapján tájékozódhattak bővebben az érdeklődők.

Az idei kiemelt szakaszokról:

1. Bakonybél — Zirc
– 9 óra: a zarándokok áldás után indultak el a bakonybéli templomból
– 18 órakor Várszegi Asztrik püspök szentmisét mutatott be a zirci bazilikában

2. Celldömölk
– 9.30: indulás a celldömölki polgármesteri hivatal elől
– 18 órakor Székely János püspök szentmisét mutatott be a katolikus templomban

3. Nézsa — Vác

– 8 óra: indulás a nézsai Szent Jakab-templomból
– 18 órakor Beer Miklós püspök szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-székesegyházban

4. Miskolc-Görömböly — Sajópálfala
– 8 óra: indulás a görömbölyi görögkatolikus templomból parókusi áldással; édesanyák, édesapák zarándoklata kisgyermekeikkel Hejőcsabáig
– 19 óra: a zarándoknap záró szertartása Orosz Atanáz püspök vezetésével

5. Szent Anna rét, Normafa — Budakeszi, Makkosmária
– 10 óra: indulás a Szent Anna-kápolnától
– körülbelül 12 órakor érkezés Makkosmáriára: Úrangyala imádság, majd szentmise az Angyalok Királynéja-kegytemplomban

6. futózarándoklat: Budapest, Mátyás-templom — Máriaremete
– 14.45 órakor agapét tartottak a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikánál

7. Bátorliget — Máriapócs
– 5 óra: indulás a bátorligeti Keresztelő Szent János-templomtól
– 17.40: imádság Máriapócson a kegykép előtt

8. vízi zarándoklat: Kravany nad Dunajom (Karva) — Esztergom
– 12 óra: szentmise Kravany nad Dunajom római katolikus templomában
– 13 óra: indulás kenukkal; körülbelül 17 órakor kikötés Esztergomban
– 18 óra: záró szentmise

Forrás: 1Úton; Mária Rádió-médialevelek

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír

Az Új Ember 2017. szeptember 3-én megjelenő lapszámában bővebb összefoglalót olvashatnak a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének találkozójáról, az édesanyák tanúságtételével.

Kapcsolódó fotógaléria