Kettős ünnepet tartottak az egri Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szemináriumban

Hazai – 2022. március 28., hétfő | 15:54

Alapításának tizedik évfordulóját ünnepli idén a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium, ahol tíz nemzetből tizenhat papnövendék készül a papi szolgálatra. Hivatásukat valamennyien a Neokatekumenális Út közösségében fedezték fel. Március 27-én érseki szentmisében adtak hálát az elmúlt tíz évért, a szertartás során pedig admissziót is ünnepeltek.

Az Eucharisztia ünnepére a Neokatekumenális Út magyarországi felelős csoportjának tagjai mellett Egerből, Miskolcról és Debrecenből érkeztek a Neokatekumenális Út közösség tagjai, akik a Redemptoris Mater Missziós Szeminárium és az Érseki Papnevelő Intézet elöljáróival és papnövendékeivel együtt adtak hálát az elmúlt tíz esztendőért.

A liturgia elején Anna Maria Federici, a Neokatekumenális Út itiner katekétája köszöntötte a megjelenteket. „Isten hívott minket a neokatekumenális útra. Sokan felteszik a kérdést, hogy hol van Isten. Amikor jól mennek a dolgok az életben, akkor ez a kérdés fel sem merül, de a háború, a nehézségek vagy a fájdalmak idején rögtön elhangzik ez a kérdés. Isten velünk van. Engedjük be őt a szívünkbe, hogy beragyogja a szívünket, az életünket, és így vigyük az ő fényét és szeretetét szerte a világba!” – buzdította a jelenlévőket.

Homíliájában Ternyák Csaba egri érsek felidézte, hogy tíz éve, 2012. április 12-én Jeruzsálemben, az utolsó vacsora termében írta alá a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium alapítólevelét. Ennek következménye, hogy Egerben és a főegyházmegyében otthonra talált a Neokatekumenális Út közössége.

A főpásztor az evangéliumhoz kapcsolódva a kiengesztelődés lehetőségét állította tanítása középpontjába. „Mindannyian bűnösök vagyunk, de az Úr nem rója fel bűneinket, hanem felemel és küld bennünket, hogy hirdessük másoknak is a kiengesztelődés szolgálatát. A mai ember súlyos terheket hordoz. Hirdessük nekik Isten jóságát és irgalmasságát, hogy vágyjanak ők is az Istennel való kiengesztelődésre” – mondta a főpásztor.

A prédikációt követően a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium papnövendékei közül az admisszió szertartása során az érsek a szentelésre készülő jelöltek közé fogadott három – két lengyel és egy kolumbiai – fiatalembert: Jan Bryska és Lukasz Urych negyedéves hallgatókat, valamint Adolfo Enrique Parra Molinát, aki jelenleg Debrecenben tölti missziós gyakorlatát.

Enrique hét éve papnövendék, Bogotában kezdte tanulmányait, hat éve él hazánkban. Jelenleg Debrecenben, egy missziós közösségben evangelizál azok között, akik nem hisznek Istenben. „Az evangelizáció azt jelenti, hogy Isten a gyengeségünkben szeret minket, nem kell megfelelni a világ kihívásainak. Nem könnyű az evangelizálás, de látom, hogy Isten meg tudja érinteni az emberek szívét.”

A papnövendékek legalább négy szemináriumban eltöltött évet követően, az admisszió szertartása után hivatalosan is a szentelésre készülők közé tartoznak. Ettől a naptól kezdve viselik a papi civilt annak jeléül, hogy a szolgálatukon keresztül akarnak Jézus Krisztus halálában részesülni, hogy az embereknek a feltámadás, az örök élet és a bűnbocsánat jó hírét vigyék.

*

Az első missziós szemináriumot Rómában II. János Pál pápa alapította 1987-ben, az új evengalizáció szolgálatának elősegítésére. Jelenleg világszerte 120 intézmény van, Magyarországon csak Egerben működik ilyen szeminárium.

Michał Bartosz Muszyňsky rektor a Szent István Televízió kérdésére elmondta, hogy 10 év alatt 46 papnövendék tanult a szemináriumban. „A papi hivatás nemcsak róluk szól, hanem az egész Egyházról. Isten mindenkinek az életében jelen van, és ezeket a fiúkat arra hívja, hogy adják neki egész életüket. 10 év alatt 7 növendékünket szentelte pappá érsek atya, akik közül 4 magyar, a többiek külföldiek, Brazíliából, a Fülöp-szigetekről és Nicaraguából. Az idei papszentelésre 3 diakónus készül, 1 magyar, 1 olasz és 1 spanyol származású fiatal. Mindenkit arra kérek, hogy imádkozzon, hogy az Isten küldjön munkásokat aratásába. Legyenek olyanok, akik felismerik a szívükben az ő hangját, és azt tudják mondani: Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat.”

Forrás: Egri Főegyházmegye

Szöveg: Pap Ildikó

Fotó: Vozáry Róbert/Szent István Televízió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria