Kocsis Fülöp mondott szentbeszédet a keresztény motorosok pálosszentkúti találkozóján

Hazai – 2021. július 16., péntek | 10:59

Több száz motoros vett részt a tizennegyedik keresztény motoros zarándoklaton július 10-én Pálosszentkúton. A résztvevők azért gyűltek össze az Alföld egyik legszebb Mária-kegyhelyén, hogy a Szűzanya oltalmát kérjék motoros életükre.

A találkozó, mint mindig, ezúttal is szabadtéri szentmisével kezdődött, amelynek szónoka Kocsis Fülöp érsek-metropolita volt. A főpásztor maga is motorral érkezett a helyszínre. Szentbeszédében felidézte, számára a motorozás a szabadság élményét jelenti.

A száguldás hasonlít a repüléshez. Amikor száguldunk, repülünk, a szabadság élménye jár át bennünket. Bár az aszfalthoz és a motorhoz vagyunk kötve, de a lelkünk szárnyal – fogalmazott. – Az embernek az a hivatása, hogy szabad legyen. Ezt a szabadságot hozta meg nekünk Krisztus – hangsúlyozta szentbeszédében az érsek. Majd hozzátette, azért adta az Isten a világ csodálatos örömeit, hogy éljünk velük. De akkor válunk csak igazán szabaddá, ha ezek az örömök nem béklyót jelentenek számunkra. A főpásztor végezetül arra figyelmeztette a zarándokokat, hogy amikor motorra ülnek, egy percre se feledkezzenek meg Krisztusról. Mert csak Krisztussal együtt élhetik meg az élet teljességét, a szabadságot.

Balla Barnabás plébános, házfőnök köszöntőjében arról beszélt, hogy nem csak a motoroknak van szüksége szervizre, hanem a motorosok lelkének is. Ezt a lelki szervizt szolgálja ez a találkozó is – fogalmazott a pálos szerzetes, aki gyakorlott motorosként az egyik főszervezője a találkozónak.

A MotokerékPálosok közössége sok évvel ezelőtt alakult a szerzetesek kezdeményezésére. Évente egyszer találkozóra hívják a keresztény motorosokat, hogy közösen imádkozzanak és tapasztalatot cseréljenek.

A szentkúti találkozó mellett számtalan közös túrán is részt vesznek, kegyhelyeket látogatnak, motoros kirándulásokat szerveznek, melyekhez bárki csatlakozhat. A pálosok nagy örömmel fogadnak minden lelki feltöltődésre vágyó motorost.

Szerző: Vajda Piroska/Baon.hu

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria