Konferenciát tartottak Debrecenben a hit és az értelem kapcsolatáról

Hazai – 2022. május 10., kedd | 14:08

Harmadik alkalommal rendeztek Fides et Ratio – Hit és értelem címmel multidiszciplináris konferenciát a debreceni Szent László Katolikus Szakkollégiumban május 6-án. Az eseményen részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a rendezvény fővédnöke; Törő András püspöki irodaigazgató, a szakkollégium igazgatója; a püspöki hivatal munkatársai és a kollégium diákjai.

A konferenciát Törő András nyitotta meg. Arról beszélt, a hit és a tudomány miért tölt be fontos szerepet a kollégium életében. Kiemelte az intézmény küldetéstudatában megfogalmazott három célt, amely a hit továbbadása, a közösség erősítése, gazdagítása és a tudományokban való előmenetel, vagyis a szakmaiság.

E három területet nem lehet egymás nélkül értelmezni – fogalmazott Törő András, majd elmondta, hogy a konferenciának az a célja, hogy amikor az egyházmegyei fenntartású szakkollégium megnyitja kapuit az egyetem – az előadók, oktatók, diákok – előtt, megmutatja azt is, hogy nyitott arra, hogy ott találkozzon a hit a tudománnyal, amelyek elválaszthatatlanok egymástól.

„Ha a hithez nem társul tudomány, akkor a hit nagyon könnyen vakká és elvakulttá válik. Ha a tudományhoz nem társul a Teremtővel való kapcsolat és a hit gazdagsága, akkor a tudomány embertelenné válhat. A mai nap célja, hogy megtaláljuk az életünk észszerűségét, fölfedezzük annak gazdagságát, amit Istentől kaptunk, és amivel meg akar ajándékozni bennünket.

Akik egyetemre járnak, azok különleges helyzetben vannak, mert tanulhatnak és kamatoztathatják mindazt, amit a Teremtőtől kaptak” – zárta gondolatait Törő András, a szakkollégium igazgatója.

A megnyitóbeszéd után Palánki Ferenc megyéspüspök mondott köszöntőt. Credo, ut intelligam, intelligo, ut credam – Keresek, hogy higgyek, és hiszek, hogy kereshessek. Mindkét folyamat az igazság megismerésére irányul – fogalmazott a főpásztor, majd az evangéliumra utalt; Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy ha kitartanak a tanításában, akkor lesznek igazán a tanítványai. Tehát ha megismerjük Jézus tanítását, és abban kitartunk, akkor folyamatosan kapcsolatban leszünk Istennel. Ez a kapcsolat erősíti a hitünket, a hitünk pedig a vágyunkat, hogy egyre inkább megtaláljuk az igazságot.

Jézus azt mondja: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,32) Az ember az egyetlen létező, aki szabad tud lenni, meg tud nyílni az igazi szeretetre, az örök értékekre, és amikor a természettudománnyal vagy bármiféle más tudományággal foglalkozik, akkor nemcsak azokban a szakismeretekben gazdagodik, hanem közelebb kerül az igazsághoz is. A konferencia is azt a célt szolgálja, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz, aki maga Jézus Krisztus.

A világtörténelemben nagyon sokan mondták már azt, hogy „nekem van igazam”, de azt, hogy „én vagyok az igazság”, csak egyetlen egy ember merte kimondani, az Isten Fia – zárta köszöntőjét a megyéspüspök, majd Isten áldását kérte a konferenciára.

A konferencia délelőtti részében plenáris előadások hangzottak el. Elsőként Becsky Nagy Patrícia, a Debreceni Egyetem gazdasági karának docense A digitális transzformáció a pénzügyekben egyházi érintettséggel címmel tartott előadást.

Bodor Attila, a Göttingeni Georg-August Egyetem tanára, teológusprofesszor Németországból online tartotta meg a „Testvéred és vére felkiált hozzám a földről” (Ter 4,10) – Háború és erőszak az Ószövetségben című előadását.

Bognár István, a Mathias Corvinus Collegium debreceni képviseletének vezetője A fejlődés útján, avagy a regionális gazdaságfejlődés sikertényezői címmel tartott előadást.

Ebéd után a hallgatói szekcióval folytatódott a konferencia, melynek keretében a Debreceni Egyetem hallgatói számoltak be kutatásaikról. A nap folyamán tizenkét előadás hangzott el.

A konferenciáról szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria