Közös koszorúkötéssel kezdődött a káposztásmegyeri közösség adventje

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A káposztásmegyeri Szentháromság-plébánia templomházát székekkel körülvett asztalok töltötték be. A közösséget várták koszorúkötésre. A bejáratnál az egyik felnőtthittan-csoport tagjai árusították a hozzávalókat, fenyőágat, koszorút, fehér gyertyát, lila és rózsaszín szalagot. Már ez is jelezte, hogy nem „kinek lesz szebb a koszorúja” típusú kézműves-foglalkozás lesz itt, hanem a karácsonyi készületet segítő koszorú közös elkészítése, ráhangolódás a várakozás napjaira. Az érkezők az asztalok köré telepedtek, s miközben elkezdődött a munka, először az ötödikes hittanosok beszéltek az ünnepi készületről, majd Kosinsky Béla plébániai kormányzó fogalmazta meg ünnepváró gondolatait.

A Szentháromság-plébánia közösségének tagjai már akkor közösen kötötték a koszorút, amikor még nem készült el templomuk. A férfiak esőben-hóban a hátukon cipelték át az asztalokat a vallásgyakorlásnak is helyet adó közösségi házba. Mikor már épült saját otthonuk, még nem volt a kész a födém, nem voltak berakva az ablakok, de ők már ott kötötték a koszorút – meséli Gajdos Pál, aki még arra is vállalkozott, hogy éjszaka fiaival őrizze az alkalomra előkészített termet. A „know how”-t az anyukák hozták. Ékes Ilona kezdeményezésére több anyuka hétről hétre összegyűlt virágkötészetet tanulni, és bevitte tudását a koszorúkötésbe. Így nőtt össze a közösség és a koszorúkészítés, és ma azok is visszajárnak ezekre az alkalmakra, akik már elköltöztek a lakótelepről.

A koszorúkészítés messze több, mint kézműves-foglalkozás – magyarázza Berényi Szilvi, az alkalom egyik szervezője. Ez az este mindig ráhangolódás is az ünnepre, a készület közös indítása. Arról gondolkodunk el, mi az, „amibe belelassítunk az adventben”. Jó lehetőség a beszélgetésre, az ismerősökkel való találkozásra, a generációk összetalálkozására. Az egyik azon programok sorából, melyek nagy családdá kovácsolták a káposztásmegyerieket.

A Szentháromság-plébánia befogadó közösség. Tagjai bátran hívnek ide hittel, Egyházzal ismerkedő érdeklődőket, itt biztosan jól fogják érezni magukat. Minden érkezőnek jut mosoly, és az ismeretleneket szívélyesen invitálják az asztalokhoz. Szilvi is ide tudta hívni felnőtthittan-csoportjuk szentségek vételére tavaly felkészült tagjait. A hittel való ismerkedésben az ő készületüket is közösség kíséri. Szilviéknál öten vannak a felkészítők és öten a készülők, akik tavaly járultak szentségekhez. Továbbra is járnak a közösségi alkalmakra. Összejöveteleik nem katekézisek, hanem közös keresése annak, hogyan ültethető át a kereszténység a napi életvitelbe, mit jelent a hétköznapokban kereszténynek lenni. „Beszélgetni azzal, akit nem kedvelünk, mosolyogni az eladóra, az ingerült járókelőknek is kedvesen válaszolni” – hoz példát Szilvi arról, mi mindenről beszélgetnek. Hámori Kingával együtt azt meséli, mennyiféle hittancsoport van a plébánián.

Az egyik azoknak a középkorú férfiaknak a csoportja, akik évről évre előkészítik a koszorúkészítésre a templomházat. Ez az alkalom számukra emlékezés is egy már elhunyt, a közösség által tisztelt barátra, Maucha Laci bácsira. A csoport tagjai az urnatemetőben gyűlnek össze egy imára, tisztelegve annak emléke előtt, aki nagy szeretettel, lelkesedéssel tudott a közösségért dolgozni.

De nem csak Gajdos Pálék veszik ki részüket a munkából. Egy sokgyerekes család a gyerekeknek szervez kézműves-foglalkozást, a kicsik itt már előre gondolkodhatnak, többnyire ajándékok készülnek a hátsó hittanateremben.

A hagyomány folytatásába örömmel állt bele Kosinsky Béla plébániai kormányzó. „Négy éve vagyok a plébánián, megörököltem ezt a szokást, és megszerettem. Van benne imádság, ráirányítja a figyelmünket, mire készülünk. Fontos, hogy adventben ne csak a földi dolgok legyenek a szemünk előtt.” Béla atya számára öröm, hogy a koszorúkötés sokak számára első találkozás a templommal. „Ma nehéz megszólítani és megtartani az embereket. Gyerekkoromban még természetes volt, hogy a plébánián éltünk, ott játszottunk. Ma már nem az. Talán jobban eljönnek az emberek, az Egyháztól távolabb állók egy ilyen alkalomra. Magvetés ez. Minden lehetőséget ki kell használni.”

Az asztaloknál elkészülnek a koszorúk. A terem elsötétül. Béla atya a szószékhez lép. S miközben megszólal az ének, meggyújtják az első gyertyát elől a nagy, közös koszorún, valamint az asztaloknál a most készített sajátokon. „Krisztusban Isten eljött közénk. Vállalta emberségünket. Dolgozott, szenvedett, éhezett. Ott volt az emberek között örömben, bánatban, ugyanúgy élte az életet, mint mi. Az adventi koszorún a gyertya azt mutatja, várjuk Jézust. De azt is, hogy Jézus már velünk van, jelen van, hiszen már megváltott minket. Induljunk el felé. Szenteljük meg életünkben az idő minden pillanatát azáltal, hogy az ő jelenlétében vagyunk.”

Fotó: Mihailov Ferenc

Trauttwein Éva/Magyar Kurír