Közösségben élhetjük meg igazán a hitünket – Egy görögkatolikus egyházközség élete a járvány idején

Az Új Ember görögkatolikus rovatának rendszeres szerzője, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola teológiatanára, Ivancsó István a nyíregyháza-rókahegyi görögkatolikus templom híveinek is lelkipásztora. Őt hívtam fel telefonon, hogy arról kérdezzem, miként élték meg a bezártságot, és hogyan fogadták azt a hírt, hogy mostantól a hívek személyesen is részt vehetnek a szertartásokon. 

Ivancsó István elmondta: a papok és a hívek is igen nagy örömmel fogadták, hogy ismét személyesen találkozhatnak egymással, és végre közösségben végezhetik a szent szertartásaikat. Hozzátette: nagyon nehéz volt számára, hogy a Nyíregyháza külvárosában lévő kis közösségével nem tudott együtt lenni, együtt imádkozni. Bár a karanténidőszak alatt minden szertartást elvégzett – egyetlenegy sem maradt el –, mindig üres volt a templom. Mint mondta, igen-igen lehangoló volt az üres padsorok látványa. Bár a görögkatolikus szertartásoknak a járványidőszakban volt egy sajátos jellegük, hiszen a családtagok jelen lehettek a templomban. Ivancsó István felesége mindig ott volt a liturgián. „Ezzel együtt már nagyon vártuk a találkozást a hívekkel. Amint lehetett, már szombatra meghirdettem a vecsernyét, vasárnapra a reggeli istentiszteletet, az utrenyét, a szent liturgiát. A hívek felé fordulva, ahogyan mindig szoktam, ezekkel a szavakkal köszöntöttem őket: szívesen ölelnék mindenkit a keblemre. Láttam, többeknek könny csordult ki a szeméből e szavak hallatán. Utóbb sokan mondták is, hogy már nagyon várták ezt a találkozást.” 

Ivancsó atya hangsúlyozta, hogy továbbra is betartják az állami rendelkezéseket, így például a távolságtartásra vonatkozó előírást is. A 65 év felettieknek pedig azt tanácsolják, hogy egyelőre maradjanak otthon, egy kis ideig még inkább online kísérjék figyelemmel a szertartásokat. Ugyanakkor nagyon is értik és érzik, hogy ebben a korosztályban a hívőkben hatalmas vágy él arra, hogy végre elmehessenek a templomba. Mivel a görögkatolikusok áldozása mindig két szín alatt történik, különös gonddal kell eljárni a liturgia során, nehogy fertőzés történjék az áldoztatókanálka miatt. Ivancsó atya már a liturgia elején, valamint az áldoztatás előtt is kihirdette ezt, így a hívek nagyon óvatosan járultak szentáldozáshoz, és sikerült elkerülni a fizikai kontaktust a kanálkával. 

Ivancsó István a rókahegyi templomban nem tudta megoldani a szertartások online közvetítését, de a hívek az interneten keresztül csatlakozhattak más templomokban bemutatott görögkatolikus liturgiákhoz. Ivancsó atya, a hívek nagy örömére, a hírlevélre jelentkezőknek mindig elküldte a prédikációit, melyeket az üres templomban mondott, ahogyan az aznapi szentleckét, az apostoli szakaszt és az evangéliumot is. A levél végén pedig mindig ott volt a lelkiáldozás imádságának szövege. Mint mondta, a világhálón keresztül hétről hétre lelki táplálékot küldött a híveknek, és nagyon sok pozitív visszajelzést kapott.

Viszonylag kevesen tartoznak a templomhoz, ahol szolgál, így amikor megnyílt a lehetőség a nyilvános liturgia megtartására, sokakat telefonon hívott fel, hogy értesítse őket: végre megkezdődhetnek a szertartások. Voltak, akik a koruk vagy az egészségi állapotuk miatt jelezték, hogy nem mernek még kimozdulni otthonról. Ivancsó atya hangsúlyozta, hogy teljesen megérti a távolmaradókat. Hozzátette, bár családja van, ő nem félt, nem félhetett, hiszen egy papnak mindenre készen kell állnia. Éppen ezért, ha a szükség úgy kívánta, és a körülmények engedték, a betegeket is meglátogatta, lelki vigaszt nyújtott nekik. „A híveket viszont féltettem és féltem most is, felelősséget érzek irántuk” – hangsúlyozta. 

Az elmúlt időszakban papok és világiak is sokan találgatták, hogy a veszély elmúltával vajon a hívek visszatérnek-e majd a templomokba, vagy a kényelmes otthoni „misehallgatást” megszokva, az online részvételhez szeretnének majd ragaszkodni. Ivancsó István a személyes élményei alapján optimista. Mint mondta, a hívek állandóan figyelték a templom ajtaját, és alig várták, hogy eltűnjön róla a plakát, amely arról tájékoztatta őket, hogy határozatlan ideig nem lehet nyilvános szertartásokat tartani. Több közeli ismerőse, és még a Sopronban élő, második gyermekét váró lánya is, aki érthető módon különösen fél a fertőzéstől, megpróbált szakrális környezetet kialakítani a lakásban. Sokan gyertyát gyújtottak, kitették a Bibliát, az ikont, a virágvasárnap megszentelt barkát és a görögkatolikus szokás szerint Szent György napján megszentelt búzát is. Egyes helyeken a családtagok – mintha csak templomba mennének – szépen felöltözve ültek le a számítógép elé, így vettek részt az interneten keresztül közvetített szertartáson. István atya úgy gondolja, akik gyertyával, Bibliával és ikonnal, ünnepi ruhában kísérték figyelemmel a liturgiákat – de sokan mások is –, biztosan nem akarnak elszakadni a templomban megélhető szakralitástól, és vágyakoznak arra, hogy amint lehet, visszatérjenek Isten házába. Várják, hogy ismét közösségben élhessék meg hitüket.

Fotó: Lambert Attila

Bókay László/Magyar Kurír

A cikk nyomtatott változata az Új Ember 2020. május 24-i számában jelent meg.