Közszolgálatban dolgozókért mutattak be szentmisét Szombathelyen

Hazai – 2022. június 24., péntek | 9:52

Június 21-én a közszolgálatban dolgozókért ajánlotta fel a reggeli szentmisét Székely János megyéspüspök a szombathelyi székesegyházban.

Évekre visszanyúló hagyomány Szombathelyen, hogy szentmise keretében mondanak köszönetet a köz szolgálatában dolgozók munkájáért és egyben imádkoznak, hogy feladatukat, hivatásukat Isten erejével tudják végezni. A szentmisén többek között részt vettek a Szombathelyi Polgármesteri Hivatal és a Vas Megyei Kormányhivatal, a rendőrség és a katasztrófavédelem dolgozói.

Székely János megyéspüspök köszönetet mondott a szakembereknek, hogy az embert próbáló helyzetekben, feladatokban is helytállnak, nagy odaadással végzik munkájukat és emberségesen fordulnak a segítséget kérők felé. Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, azt tegyétek ti is velük – idézte Jézus szavait a megyéspüspök.

A szentmisén Ukrajnából menekült családok is részt vettek, akik könyörgéseikben a békéért fohászkodtak.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria