Közzétették Ferenc pápa budapesti programját

Hazai – 2021. július 21., szerda | 13:00

Huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Ferenc pápa szeptember 12-én Budapesten, a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén.

Szeptember 12-én reggel nyolc óra előtt érkezik meg a pápát szállító repülőgép a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A hivatalos köszöntők után a katolikus egyházfő találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban.

Ezután Ferenc pápa fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és a zsidó közösségeknek a képviselőit.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén, amelyet Ferenc pápa celebrál.

ITT regisztrálhatnak a NEK programjaira és a záró szentmisére.

A Szentatya a délután folyamán indul tovább Pozsonyba. Háromnapos szlovákiai látogatása során egyházi és világi vezetőkkel, a roma és a zsidó közösség tagjaival találkozik. Ferenc pápa felkeresi útja során Kassa, Eperjes városát, és szeptember 15-én szentmisét tart a sasvári (Šaštín) pálos kegyhelyen.

*

Ferenc pápa részletes budapesti programja:

06.00 Indulás Rómából a Fiumicino nemzetközi repülőtérről

07.45 Érkezés a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre

07.45 Hivatalos köszöntő a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

08.45 Találkozó Magyarország köztársasági elnökével és miniszterelnökével a Szépművészeti Múzeumban

09.15 Találkozó a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban; a Szentatya beszédet mond

10.00 Találkozó a magyarországi egyházak ökumenikus tanácsának képviselőivel és Magyarország zsidó közösségeivel a Szépművészeti Múzeumban; a Szentatya beszédet mond

11.30 Szentmise a Hősök terén; a Szentatya ünnepi homíliája és Úrangyala imádsága

14.30 Búcsúceremónia a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

14.40 Indulás repülővel Pozsonyba

15.30 Érkezés Pozsony nemzetközi repülőterére

Nekünk címmel ingyenes különszámmal gazdagodott az Új Ember hetilap július 25-én, vasárnap megjelenő lapszáma az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) alkalmából. A lap már elérhető templomainkban, az újságárusoknál és kijelölt áruházakban.

Forrás és fotó: NEK Titkárság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria