Krisztus szeretetének közvetítői legyetek – Pap- és diakónusszentelést ünnepeltek Vácott

Hazai – 2018. június 17., vasárnap | 21:04

Beer Miklós megyéspüspök június 16-án a váci székesegyházban pappá szentelte Kovács Zsoltot és Torma Zsolt Joelt. Átmeneti diakónus lett Bógár Zsolt, állandó diakónus Bakos Péter, Kiss Balázs, Katona Pál, Simon Zoltán, Szakali Tibor és Ferencz Zoltán József.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Beer Miklós váci megyéspüspök a Gondot viselek az én juhaimra és pásztort támasztok nékik kezdetű introitust idézve, bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy a pap- és diakónusszentelés mindig az Úr gondoskodó szeretetét jelzi, majd kérte az egybegyűlteket, hogy pünkösd utáni hittel adjanak hálát az Ő gondoskodásáért és imádkozzanak a szentelendőkért.

Az ünnepi szentmisén részt vett Varga Lajos segédpüspök, az egyházmegye papsága, a papnövendékek, akolitusok és diakónusok, családtagok és a templomot megtöltő hívek. Énekes szolgálatot a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa végzett Varga László váci székesegyházi karnagy vezetésével, orgonált Bednarik Anasztázia orgonaművész. Közreműködött Schuppauer József, Fieszl Mátyás trombita- és Fazekes László ütőhangszeres művész, illetve Fitos Mónika énekművész.

Az evangéliumot követően Kocsis Imre nagyprépost név szerint szólította és bemutatta a szentelendőket: Bógár Zsolt kispapot, valamint Bakos Péter, Kiss Balázs, Katona Pál, Simon Zoltán, Szakali Tibor, Ferencz Zoltán akolitusokat, Kovács Zsolt és Torma Zsolt Joel ideiglenes diakónusokat, akik méltónak találtattak a szentség felvételére.

Ezután a főpásztorukkal szemben helyet foglalva hallgatták a szentelendők az Úr meghívásáról és gondoskodásáról szóló szentbeszédet. Ebben Beer Miklós a személyes meghívás jelentőségéről beszélt. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” – a személyes kiválasztás az Úristen titka, az, hogy hogyan is talál meghívottjaira. A főpásztor kérte az előtte lévőket, gondoljanak saját életútjukra, hogyan érezték meg a Jóisten bizalmát a hivatásukra, és adjanak ezért hálát Neki.

A meghívás azonban minden keresztény embernek megadatott, Jézus barátjának nevez minket és mindent elmond arra vonatkozólag, hogyan ismerhetjük meg a keresztény ember élethivatását. „Bármit kértek az Atyától, megadja nektek, legyetek ennek tudatában és képessé tesz benneteket a Szentlélek erejéből arra, hogy küldetéseteket be tudjátok teljesíteni és életetek gyümölcsöző legyen” – hangsúlyozta a püspök.

Majd a Pál apostol által megtapasztalt, és a Korinthusiakhoz írt levelében bemutatott krisztusi szeretet ajándékáról elmélkedve kiemelte, hogy a keresztre feszített Jézus a legnagyobb szeretettel szeretett minket, mert nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja barátaiért, értünk. „Ahogy engem szeret az Atya, én is úgy szeretlek titeket – mondja Jézus, ez a szeretet kell, hogy sürgessen minket: ha így szeret az Atya, nekünk is így kell szeretni egymást” – buzdított a megyéspüspök.

Az áldozópapnak, a diakónusnak, de minden keresztény embernek a testvérek szolgálatában kell állnia, mindennap fel kell karolnia az elesetteket, vigasztalni a szomorkodókat és bátorítást kell adni – ezáltal lesz életük megszentelt – fogalmazott Beer Miklós, és a szentelendőknek azt tanácsolta: ne a szabályok betartatására, a rend fenntartására helyezzék a hangsúlyt, hanem Krisztus szeretetének közvetítői legyenek, adjanak reményt a világnak, a rendet pedig majd az Úristen megteremti az örök életre. „Az erőt pedig ehhez megkapjátok folyamatosan a Szentlélektől, elsősorban az Eucharisztiában. Az örök élet tápláléka adja meg nektek, hogy gyümölcsöt tudjatok hozni!”

Ezután a szentelendők ígérete következett, majd a Mindenszentek litániájával folytatódott a szertartás. A jelöltek leborultak a földre, kifejezve ezzel a teljes önátadást, azt, hogy életüket Isten akaratának rendelik alá. Ezután a szentséget kiszolgáltató Beer Miklós mint az apostolok utóda imádság és kézrátétel által átadta a Krisztustól kapott hatalmat és küldetést.

Bógár Zsolt ideiglenes diakónus, Bakos Péter, Kiss Balázs, Katona Pál, Simon Zoltán, Szakali Tibor, Ferencz Zoltán állandó diakónusok lettek, megkapták diakónusi liturgikus ruháikat és Krisztus evangéliumát, majd befogadta őket a diakónus közösség.

Ezután Kovács Zsoltot és Torma Zsolt Joelt áldozópappá szentelte a megyéspüspök, beöltözésüket követően a kezüket megkente krizmával, majd a paptestvérek békecsókkal köszöntötték őket.

A szentmiseáldozat után Varga Lajos segédpüspök köszönte meg Beer Miklós megyéspüspöknek a szolgálatát, majd az új diakónusok és az áldozópapok részéről is elhangzottak a köszöntők.

A szentmise végén Beer Miklós hálát adott a Jóistennek bizalmáért és gondoskodó szeretetéért, valamint azért, hogy a Szentlélek a papi és püspöki szolgálatában mindvégig vezette. Megköszönte az akolitusokat, diakónusokat, a jubiláló paptestvéreket és minden paptestvért. Majd kérte a híveket, folyamatosan imádkozzanak papjaikért és diakónusaikért, hogy hűséggel, szeretettel és a Krisztus által rájuk bízott kiengesztelődés szolgálatával munkálkodjanak, majd Isten áldásával engedte útjukra az egybegyűlteket.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria