Krisztus, a tudomány megváltója – Csókay András előadása a pécsi Magtár Látogatóközpontban

Hazai – 2022. november 11., péntek | 12:46

Csókay András idegsebész Krisztus, a tudomány megváltója címmel tartott szabadegyetemi előadást. November 7-én a Magtár Látogatóközpontban megtartott rendezvényen Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntötte a vendégeket.

A Jót Tenni Jó Alapítvány szervezésében idén augusztusban útjára indult szabadegyetemi előadás-sorozathoz neves szakemberek is csatlakoztak. A pécsi előadás meghívott vendége Kellermayer Miklós sejtkutató és keresztény gondolkodó, moderátora pedig Petrányi-Szöőr Anna pszichológus, jogász volt. A megyéspüspök köszönetét fejezte ki, amiért az előadók a nagy nyilvánossággal is megosztják az emberi tudás és az isteni Gondviselés erejébe vetett rendíthetetlen hitüket.

A szabadegyetem ötletét a Csókay András és Kopp Mária által 2008-ban a Semmelweis Egyetemen, Európában egyedülálló módon létrehozott Istenhit és orvostudomány című kurzus adta. Az egyetemi kurzus közönségét szerették volna bővíteni oly módon, hogy nyilvánosan is megosztják azoknak a – valamely tudományágat magas szinten művelő – szakembereknek a tanúságtételét, akik személyesen megtapasztalták Jézus jelenlétét hivatásuk és életük döntési helyzeteiben. Ahogy erről Csókay András fogalmaz: „Jézus Krisztus megváltotta a tudományt. A hit és a tudomány nem zárják ki egymást.”

Petrányi-Szöőr Anna, az előadás moderátora kiemelte, a szabadegyetem keretében szelíd választ kívánnak adni az interdiszciplinaritás, azaz a tudományok közötti átjárhatóság bizonyításával a Csókay doktort ért támadásokra. Az ismert és elismert, világhírű idegsebészt azért bírálják, mert nyilvános fórumokon tesz tanúságot arról az általa megélt és megtapasztalt igazságról, hogy a nehéz műtétek megvalósításához a Jézus-imán keresztül Jézustól kapott tudományos ötleteket, akinek a jelenlétét és gondviselését megtapasztalta a műtétek, köztük a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásánál is.

„A tudomány ma nagyon nehezen viseli el, hogy kimondom Isten nevét az előadás végén, de ha a Názáreti Jézusra hivatkozok mint ötletadóra, azt elfogadhatatlannak tartják” – mutatott rá Csókay András.

Kellermayer Miklós, aki maga is a Semmelweis Egyetemen vezetett kurzus egyik neves előadója, a pécsi szabadegyetemen megrendítő tanúságtételt tett személyes teremtettségünk megéléséről. A 82 esztendős orvosprofesszor elmondta: „Minden emberi személy a szentháromságos egy igaz Isten egyedi alkotása, a mi személyes teremtettségünk lényege, hogy nemcsak egyediek vagyunk, mint minden élőlény, hanem egyedüli és megismételhetetlen teremtmények.”

Előadásában Csókay András Isten és a tudomány kapcsolatáról, illetve személyes istenkapcsolatáról is beszélt, benne életének azon szakaszáról, amikor – ahogy fogalmazott – elfordult az Istentől. De beszámolt 24 évvel ezelőtti Krisztus-élményéről is, amikor addigi életének számos szakmai és személyes természetű nehézségét követően mély bűnbánatot gyakorolt, és a megbocsátás kegyelmében részesült Istentől és családjától is.

„A kereszt előtt térdepelve rám nézett az Úr Jézus, és mondta nekem: »Menj, és többet ne vétkezz.« Mindnyájunk életében eljön a pillanat, amikor nagy vétségeinket be kell vallanunk, melyből, ha van bűnbánat, akkor van megtisztulás is” – emlékezett vissza.

Az idegsebész hangsúlyozta, hogy munkája szakmai megtervezése és végzése közben hosszú évek óta imával fordul Istenhez, aki mindig meghallgatta kérését. „Ezért megpróbálok tanúságot tenni arról a megélt és megtapasztalt igazságról, amikor nehéz műtét közben érzem, hogy ott van Jézus a műtőben, mellettem. Jobb keze a bal vállamon, bal kezével pedig mutatja, hogy mit csináljak. Ezt éreztem a sziámi ikrek szétválasztásánál is, ezért imádkoztam és ezért imádkozom, ezért sikerült a műtét.”

Csókay András egy magyar szakemberekből álló idegsebészeti karitatív orvosmisszió tagjaként november 11-én a nigériai, többségében keresztények lakta Onitshába utazik műtéteket végezni. Az onitshai Szent Borromeo Károly Kórház Nigéria egyik legnagyobb nem állami egészségügyi intézménye. A római katolikus érsekség tartja fenn tizenegy másik kórházzal együtt.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Hegyi László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria