Különbségek, melyek közelebb hoznak – Ökumenikus beszélgetést tartottak az Eucharisztiáról

A Szent Efrém Napok részeként január 31-én „Ízleljétek és lássátok!” – Ökumenikus beszélgetés az Élet Kenyeréről címmel tartottak programot a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) jegyében. Terdik János szervezőlelkész és Nyirán János fődiakónus előadása után Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Fekete Károly református püspök beszélgetett a témáról. Rávilágítottak arra, hogy bár a gyakorlatban nem egyformán közelíti meg a két felekezet az Eucharisztiát, a cél viszont mindenkinél ugyanaz: az abban való rendszeres részesüléssel közelebb kerülni az Istenhez és országához.

A kongresszus elsősorban a katolikusok számára kiemelt esemény, de a protestáns testvérek közül is sokan jelezték, hogy szívesen bekapcsolódnak majd a világméretű rendezvénybe – mondta köszöntőjében Nyirán János fődiakónus, aki a két főpásztor beszélgetésének moderátora volt. Emlékeztetett arra is, hogy Fekete Károly püspök már a 2018-as esztergomi eucharisztikus tudományos konferencián is előadást tartott az úrvacsora értékéről és jelentőségéről.

Fekete Károly felhívta a figyelmet arra, hogy az egyszerű református templomokban két liturgikus bútor minden esetben kiemelkedik: az egyik az igehirdetésre használt szószék, a másik pedig az asztal, ami „az Úr asztala”.

Hollandiában ma is vannak olyan csoportok, melyek az úrvacsorához tizenkét széket tesznek az asztal köré visszautalva arra, ahogyan Jézus Krisztus megülte tanítványaival az utolsó vacsorát. „Mindez a nagycsütörtök esti pászkavacsora mellett arra a mennyei lakomára is emlékeztet minket, amelyikre Isten országában vár bennünket Jézus Krisztus, aki megszenvedte értünk a halált, föltámadt, fölment a mennybe, és vissza fog jönni ítélni eleveneket és holtakat, és Ő mint győztes mindannyiunkat vendégül fog látni.”

Fekete Károly rámutatott: „A Református Egyházban is szentség az úrvacsora, mondhatni csúcspont, mert az az igazi egyháztag, aki nem csak benéz a templomba, hanem rendszeresen úrvacsorához járul. Ez egy folyamat, aminek elengedhetetlen feltétele a konfirmáció. E folyamat során lehet megérteni az úrvacsora lényegét, ami a református felfogás szerint nem más, mint hogy Krisztussal titokzatos asztalközösségbe kerülünk. Kulcsfontosságú ebben a titok, hiszen míg a hétköznapi dolgokban a legtöbb tennivalót, eseményt a racionalitás mentén igyekszünk megérteni, addig a hitben vannak folyamatok, amiket nem lehet így megközelíteni”– hangsúlyozta a püspök.

„Emberi fogalmakkal nem tudjuk megmagyarázni, hogy hol és hogyan történik a találkozás Jézus Krisztussal, de hogy van valóságos találkozás, azt mi is hisszük.” Fekete Károly eloszlatta a félreértést, miszerint a reformátusok csupán egy emlékvacsorát ülnek: az úrvacsora unio mystica cum Christo, azaz titokzatos közösség Krisztussal. A régi nagy reformátorokat, Luthert, Zwinglit és Kálvint is nagyon foglalkoztatta, hogy hogyan is történik ez. „Ma már az az elfogadott, hogy e találkozást a Szentlélek biztosítja a szíven belül” – magyarázta a püspök.

A református liturgikus rend csak 1985-től tette lehetővé, hogy minél gyakrabban élhessék át a hívek a Krisztussal való találkozást. A debreceni Nagytemplomban kéthetente is van erre lehetőség. A református főpásztor egy fontos párhuzamra is felhívta előadása végén a figyelmet: a reformátusokat és a görögkatolikusokat összeköti az Eucharisztia két szín alatti vétele. „Ez egy nagyon fontos dolog. Mert így valóban testünkbe kerül mindkét jegy.”

Kocsis Fülöp érsek-metropolita felidézte, ő is ott volt a már említett esztergomi konferencián. Amikor ott hallgatta Fekete Károly püspök előadását a protestáns áldozási szokásról, felsejlett benne: valóban van remény a közeledésre.

Az érsek-metropolita szólt a keleti egyház Eucharisztiával kapcsolatos sajátosságairól, az Eucharisztia előkészületéről. A keleti liturgiákban az Eucharisztiához kovászos kenyeret, proszforát használnak. A Szent Liturgia előtt egy hosszú, majdnem negyedórás imádsággal készíti elő a pap a kenyeret az ikonosztáz mögött. A proszfora közepére sütés előtt egy pecsét kerül. Nyolc betű van rajta: ICXC NIKA (Jézus Krisztus győz). Amikor a pap az előkészületet végzi, fog egy kis lándzsát, és a kenyérből négyzet alakban kivágja a pecséttel ellátott részt. E kenyérkockát helyezi rá a diszkoszra, vagyis az aranytányérkára – ez az úgynevezett Bárány. Aztán a maradék kenyérből háromszög alakú kenyérdarabkát vág ki a pap, és a Bárány jobb oldalára helyezi, miközben a 44. zsoltárból idézve azt mondja: „A királyné jobbod felől áll aranyos ruházatban, körülvéve fényes, sokszínű pompával.” A királyné az Istenszülőre utal. A baloldal sem marad üresen, oda kilenc kis proszforadarab kerül, melyek a mennyország lakóit jelképezik.

A fennmaradó proszforadarabokat a Bárány alá helyezi a pap, és megemlékezik az élőkről, elsőként a regnáló Szentatyáról, majd a Görögkatolikus Egyház metropolitájáról és főpásztoráról, utána pedig azokról, akikről szándékozik. Még egy sort elhelyez a diszkoszon az elhunytakért, a legvégén pedig egy darabkát saját magáért is. „Mindez a mennyországot jelképezi: azokat, akik már biztosan ott vannak és akik oda készülnek” – magyarázta az érsek.

A bor akkor kerül a kehelybe, amikor az IC XC (Jézus Krisztus) feliratba a pap lándzsát szúr, ezzel megidézve azt, amikor a Megváltó oldalát átszúrták a kereszten, és abból vér és víz folyt ki. Az előkészület végén a pap még egy újabb imát (eucharisztikus imádságot, azaz anaforát) mond el, amivel ismét megemlékezik mindenkiről. „A Szent Liturgia lényege, hogy a mennyországba kerülésért imádkozzunk, hogy ott legyünk mindnyájan a Bárány körül. Így emlékezünk meg egyszerre az utolsó vacsoráról és a mennyei lakomáról” – zárta előadását Kocsis Fülöp metropolita.

A beszélgetésről szóló részletes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír