Nem elég felolvasni, hanem ebben az Igében hinnünk kell – Lektorokat avattak Kaposváron

Hazai – 2018. október 2., kedd | 14:45

Szeptember 29-én délután Kaposváron, a Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatott be szentmisét Varga László megyéspüspök, melynek keretében lektorrá avatott tizenhét akolitusi szolgálatra készülő férfit.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„A Szentírás felolvasása nem csak a technikán múlik. Jó, ha hallható, érthető Isten igéje, Isten szava, ám nagyon fontos az igével való kapcsolatunk – emelte ki prédikációjában Varga László kaposvári megyéspüspök.

„Ha csak arra törekszünk, hogy ezt a szöveget érthetően, hangosan olvassuk fel, már az is nagy dolog. De a felolvasó lényén átjön az, hogy milyen kapcsolatban van az Igével. Hisz-e abban, amit olvas, és szereti-e azt, akinek a szavait olvassa. Isten igéje nemcsak irodalmi alkotás, hanem annál sokkal több” – fogalmazott a főpásztor.

„Az én tanításom – mondja Jézus – lélek és élet. Örök életet adó Igéim vannak.” A hallgatóság nemcsak azt érzékeli, hogy mit olvasott a lektor, hanem azt is, hogy aki olvassa, milyen kapcsolatban van Isten szavával. Nem elég felolvasni, hanem ebben az Igében hinnünk kell. Ha hiszünk benne, az azt jelenti, hogy egész lényünkkel meghajolunk az igazság előtt, tehát rátesszük az életünket Isten szavára.

„Ha ezt gyakorlattá teszitek az életben, amikor kiálltok, és elkezditek olvasni Isten szavát, akkor sokkal nagyobb esélye van annak, hogy a szó nemcsak a fülekig és az agyakig jut el, hanem behatol az emberek szívébe, hogy aztán életté váljon bennük” – buzdította az akolitusi szolgálatra készülő tizenhét lektort Varga László püspök.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria