Lektorokat és akolitusokat avattak a budapesti Egyetemi templomban

Hazai – 2021. február 12., péntek | 15:31

Ünnepi szentmisét celebrált február 7-én délelőtt Budapesten, az Egyetemi (Kisboldogasszony-)templomban Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Központi Papnevelő Intézet növendékeinek lektorrá, illetve akolitussá avatása alkalmából. Németh Norbert szeminarista beszámolóját adjuk közre.

A Központi Papnevelő Intézet február 7-én ünnepelte a harmadéves növendékek lektorrá és a negyedéves növendékek akolitussá avatását. Az ünnepi szentmise, amelyet Veres András győri megyéspüspök mutatott be, 10 órakor kezdődött a budapesti Egyetemi templomban, a helyi közösség, a papnövendékek és az avatottak hozzátartozói körében. A liturgia ünneplésében közreműködött a közösség Don Bosco ifjúsági ének- és zenekara.

A szentmise kezdetén Martos Levente Balázs, a szeminárium rektora köszöntőbeszédét hallhattuk, melyben külön tisztelettel üdvözölte Veres András mellett a szemináriumban lakó Cserháti Ferenc püspököt, illetve Puskás Attila dékánt is.

A lektorrá avatottakat arra figyelmeztette Veres András, hogy a Szentírás szavainak hirdetése csakis méltósággal és mély alázattal lehetséges. Az akolitusok feladatát pedig úgy fogalmazta meg, mint Isten rendkívüli és legcsodálatosabb ajándékának kiosztását az embertársaknak.

A homíliát követően Bakos Áron (Székesfehérvári Egyházmegye), Pongrácz Benedek (Szombathelyi Egyházmegye), Rátkai István (Szombathelyi Egyházmegye), Riesz Benedek (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye), Vörös Dániel (Szombathelyi Egyházmegye) harmadéves növendékeket lektorrá, Szabó Gábor (Váci Egyházmegye), Szarka Zoltán (Kaposvári Egyházmegye) és Szlama Ákos (Székesfehérvári Egyházmegye) növendékeket akolitussá avatta Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke.

Forrás és fotó: Központi Papnevelő Intézet

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria