Lelkigyakorlaton vettek részt a Székesfehérvári Egyházmegye oktatási intézményeinek pedagógusai

Hazai – 2019. március 19., kedd | 10:36

A Székesfehérvári Egyházmegye oktatási intézményeiben dolgozó pedagógusok nagyböjti lelkigyakorlatán Székesfehérváron március 8-án Ugrits Tamás pasztorális helynök, püspöki irodaigazgató tartott előadást.

A lelkigyakorlat elején a résztvevők áttekintették, milyen sajátosságai vannak egy pedagógus életének, szolgálatának, munkájának, illetve azokat a területeket, ahol komoly kihívásokkal kell szembenéznie egy tanítónak, tanárnak, valamint megoldási lehetőségeket is kerestek ezekben a témákban.

Az előadások áttekintést adtak arról is, honnan meríthet erőt a pedagógus a szolgálatához. Ugrits Tamás elsősorban Krisztus keresztjére irányította a figyelmet, Jézusra, aki szeretetével, kereszthalálával, feltámadásával új életet, erőt ad, és meghatározza a pedagógusi munkát egy keresztény oktatási intézményben. Elmondta, a nevelő felhasználhatja Jézus szeretetét abban a munkában, amelyet másokért vállalt. „Nincs tanítás és nevelés anélkül, hogy ne látnám, hova akarom elvezetni azt, akit tanítok vagy nevelek. Azt is tudnom kell, hogy néz ki a Hozzá vezető út, abban milyen állomások és kanyarok vannak. Sőt, még ki kell találni a menekülő útvonalakat is, mert nem mindenkinek járható ugyanaz az út. A tanítás egyértelmű, mert tudom, mit kell a gyereknek megtanulni, de sajátsága a szakmának, hogy van, ami leírható, tervezhető, és van, amit igényességgel és odafigyeléssel nekünk kell kitalálni, mert a legjobbat szeretnénk adni a gyermekeknek. Egy katolikus oktatási intézmény másik sajátossága, hogy a hit, a kinyilatkoztatás fényében olyan objektív és időtálló keresztény értékrendet ad, amely kétezer éve nagyon jól működik. Bízhatunk benne, hogy ez az érték olyan sajátságos látásmódokat, utakat, célokat jelöl ki, amelyek által meg tudjunk mondani, milyennek szeretnénk nevelni a gyerekeket; egy sajátos életkorban milyen lépcsőfokokat kell meglépniük, hogy nevelődjenek, és ne csak a tanítás számítson.”

A lelkigyakorlat vezetője az Eucharisztia fontosságára is ráirányította a figyelmet, amely Jézus szeretetének legnagyobb jele. A résztvevőkkel áttekintették, mit is jelent a szentmiseáldozat egy pedagógus életében, és mit jelent a szentségimádás az imádság szolgálatához. „Azzal, hogy Jézus az élet minden napján ott van, jelenlétében az ember teljesíteni tudja keresztényi nevelői szolgálatát.”

Ugrits Tamás azt is hangsúlyozta, az ember társai segítségével formálódik azzá, amilyenné a teremtő Isten tervezte. „Számos eszközt adott ahhoz az Úr, hogy a jót át tudjuk adni, és hogy Krisztus szeretetével magunk is megújuljunk és erőt kapjunk szolgálatunkhoz. Kinyilatkoztatott igazság, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, tehát érték az ember, érték az emberi élet. Fontos ezért, hogy az ember személy, és nem szám. Minden ember egyedi, minden embernek sajátos méltósága van, ezért nem az számít, hányan járnak az osztályba, hanem az, hogyan hívják őket.”

Szó esett arról is, hogy minden embernek van szabadsága, de ehhez kapcsolódóan felelőssége is. A gyerekeket arra kell nevelni, hogy szabadságukat a felelősségük fényében élhetik csak meg. Ez segíti őket arra a szeretetre és boldogságra, amelyre minden teremtett lény vágyik. „Mert a földi korlátok és lehetőségek között Isten nem nyomorúságra, szenvedésre teremtett bennünket, hanem egy boldog, kibontakozó életre hívott, amelyet Jézus áldozata és szeretete által elhozott nekünk.”

Forrás, fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria