Lengyel állami kitüntetésben részesült Snell György püspök

Hazai – 2019. július 25., csütörtök | 20:49

Magas rangú lengyel állami kitüntetésben részesült július 24-én, Szent Kinga emléknapján Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Szent István-bazilika plébánosa a lengyel–magyar kapcsolatokért végzett kiemelkedő munkája elismerésként. A díj ünnepélyes átadására Lengyelország budapesti nagykövetségén került sor.

Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság elnöke döntése alapján a Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adományozták Snell György püspöknek. Az elismerést Lengyelország budapesti nagykövete, Jerzy Snopek adta át, aki laudációjában kiemelte a segédpüspök Lengyelország és a lengyelek iránti szimpátiáját.

Snell Györgynek a magyarországi lengyelekért végzett tevékenységét már 2015-ben is elismerték: ekkor Szent László-díjban részesült Szent Lászlónak, a magyarországi lengyel kisebbség védőszentjének napján.

2017 nyarán került sor a Fekete Madonna-kegykép másolatának megkoronázására a Szent István-bazilikában. Mind az ünnepi misén, mind az előkészületekben aktív szerepet vállalt Snell György, aki az akkor mondott beszédében kiemelte: a lengyel és magyar nép életében a számos kapcsolódási pont és a szolidaritás mellett az elsőrendű közös alap a Mária-tisztelet.

A segédpüspök fontos patrónusa, védnöke volt a lengyel keresztény kulturális napoknak. Rendszeres vezetője, résztvevője a Szent István-bazilikában celebrált lengyel vonatkozású miséknek. A Magyarországon élő lengyelek napján már sokéves hagyomány, hogy a rendezvény szentmisével kezdődik, amelyet Snell György mutat be, majd biztosítja a bazilika területét a közös ünneplésre. 

Forrás: Szent István-bazilika Facebook-oldala

Fotó: Pál Barbara

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria