Katalin nővér hangsúlyozta, a halál az áteredő bűn következménye, és maga az élet készít fel minket rá. Ugyanakkor rámutatott, hogy amíg megtanítanak minket megszerezni dolgokat, az elvesztés megtanítása kimarad az életünkből. Pedig a halál, szeretteink elvesztése életünk elkerülhetetlen velejárója, amikor a gyász részeként mérhetetlen bánatot és szomorúságot érzünk, amelyet fel kell dolgoznunk. Olyan, mint egy seb, amelynek be kell gyógyulnia. A gyász feldolgozásában segítséget nyújthat számunkra a környezetünk. Néha az is elég, ha valaki meghallgat bennünket, néha erőt ad egy néma ölelés vagy egy kedves gesztus a másiktól.
Az előadó szerint nem mindennapi kihívást jelent együtt végigmenni egy haldoklóval szenvedéseinek állomásain. A haldokló legnagyobb félelme az egyedüllét, és úgy kell őt kísérnünk, hogy ne úgy élje meg életének ezt a szakaszát, hogy terhet jelent a számunkra. Segít neki az, ha érzi, hogy elfogadjuk az ő emberi, fizikai és lelki határait. Sokszor elegendő számukra a jelenlétünk, és hogy érezzék, elengedjük őket.
Jézus maga adta az embereknek azt az ajándékot, hogy a földi életből eltávozó eljut teremtettsége céljához. A hitnek kiemelt szerepe van a gyászban, a veszteség feldolgozásában, hiszen életben tartja a reményt, hogy szerettünk már egy jobb helyen van. Bár a gyász nehéz, az idő múlásával enyhül a fájdalom.
Katalin nővér előadása elcsendesedéssel zárult. Minden résztvevő kapott egy kis szív alakú lapot a kezébe, és a nővér gondolataival kísérve megélhették saját gyászukat.
Forrás és fotó: nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-plébánia; Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria