Háromszáz fiatal zarándok érkezett Máriapócsra Nagyboldogasszony ünnepére – KÉPRIPORT

Hazai – 2021. augusztus 18., szerda | 15:27

Máriapócson kiemelt zarándoklat a Nagyboldogasszony-napi búcsú. Az augusztus 15-i ünnepre érkezett – már szombaton – a nemzeti kegyhelyre az a háromszáz fiatal is, akik az egész héten át tartó gyalogos zarándoklaton vettek részt.

Az ünnepet megelőzően, augusztus 14-én énekszótól volt hangos a máriapócsi kegyhely: egymás után érkeztek a zarándokcsoportok – ki gyalog, ki kerékpárral, mások lovas fogattal, személyautóval vagy busszal.

Délutántól mind többen imádkozták végig a szertartásokat. A főtéren felállított oltárnál a görögkatolikus rítus imádságai mellett római katolikus szentmisén is részt vehettek a hívek.

Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén a temetőben Parasztázist végeztek a zarándokok elhunyt szeretteikért.

Szombaton délután érkezett Máriapócsra az egész héten át tartó gyalogos zarándoklaton részt vevő háromszáz fiatal is.

Seszták István főhelynök adott hálát velük a kegyoltár előtt; egyúttal figyelmeztette is őket: igazán csak az érkezett meg, akin változtatott a többnapos zarándoklás.

Az esti virrasztáson jelen lévő hívek az Akathisztoszt többszólamú énekléssel imádkozták végig az Istenanya tiszteletére; majd litiás nagyvecsernyét végeztek, amely éjszakai körmenettel és agapéval zárult.

Sokan kitartottak a hajnalig tartó utrenye imádkozásában is.

Augusztus 15-én, vasárnap kora reggeltől további zarándokok érkeztek a kegyhelyre, s bekapcsolódtak a szertartásokba, vagy egyéni imáikat végezték a bazilikában.

A máriapócsi kegykép előtt hosszú sorban várakoztak a hívek.

Az ünnepi liturgia előtt Mosolygó Dénes szolgált tanítással, Jézus boldogságbeszédét véve alapul.

*

A 11 órakor kezdődő Szent Liturgián négy görögkatolikus püspök adott hálát az oltárnál. Közös imádságra hívták azokat a papokat, akik harminc évvel ezelőtt jelen voltak Szent II. János Pál pápa máriapócsi látogatásakor.

Keresztes Szilárd nyugalmazott püspök prédikációjában felidézte azt a momentumot, amikor a lengyel pápa román, szlovák, rutén és ukrán nyelven is köszöntötte a megjelenteket. II. János Pál arra szólított mindenkit, hogy béküljenek meg egymással.

Keresztes Szilárd emlékeztetett: a népek megbékélése fontos, de a pápa akkor azt is kérte, hogy a házasság kötelékét, a családok egységét őrizzük meg. Amit akkor mondott Szent II. János Pál pápa, ma is érvényes – tette hozzá a nyugalmazott püspök.

* * *

Amint arról korábbi hírünkben is olvashattak, a máriapócsi nemzeti kegyhely bekerült a hungarikumok közé.

A vasárnap délelőtti szertartás után Nagy István agrárminiszter ünnepélyesen átadta az erről szóló oklevelet Kocsis Fülöp érsek-metropolitának. A politikus hangsúlyozta, hogy ő maga is zarándokként érkezett a búcsúra.

E kegyhely évszázadok óta hidat képez a határon innen és túl élő magyarság között; a máriapócsi búcsú a görögkatolikusság lelki-szellemi öröksége a Kárpát-medencében – védelmet érdemlő hungarikum, amely megnyitja Isten és egymás felé a keresztények szívét, közelebb hozza egymáshoz a nemzetiségeket és az egész magyarságot – fogalmazott Nagy István agrárminiszter.

Szöveg: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Domokos Éva/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria