Máriáról szólt az év utolsó püspöki katekézise Pécsett

Hazai – 2017. december 28., csütörtök | 13:13

December 21-én tartották az idei év utolsó püspöki katekézisét Pécsett, a Dóm Kőtárban. Udvardy György megyéspüspök ezúttal Máriáról beszélt.

Mária személyét a keresztény felekezetek között eltérő módon magyarázzák és értelmezik. A Szűzanyáról négy kiemelt ünnep is megemlékezik, amelyek azonban valójában Jézus személyéről, illetve az Isten és az ember kapcsolatáról szóló tanítást mélyítik el: Szeplőtelen Fogantatás (december 8.), Mária, Isten Anyja (január 1.), karácsony (dec. 25.), Szűz Mária mennybevétele (augusztus 15.).

„Mária szerepe az üdvösségtörténetben senkiéhez nem hasonlítható. Az ő személye kiemelt tiszteletet érdemel. Miatta ismerjük fel azt is, hogy a mi életünkben is hasonló átalakulás megy végbe: teljes, tiszta, új élet fogan meg bennünk. Mária példa és modell az életünkben.”

A decemberi katekézis hanganyaga meghallgatható a Pécsi Egyházmegye honlapján keresztül.

2018-ban január 25-én, február 22-én, március 22-én, április 26-án, május 24-én, szeptember 27-én, október 18-án, november 22-én és december 20-án lesz püspöki katekézis az esti szentmisét követően a Dóm Kőtárban.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria