Marton Zsolt püspök: Az egyházi év szent utazás, amelyhez megvan a menetrendünk

Hazai – 2019. december 19., csütörtök | 17:02

A Váci Egyházmegye intézményeiben dolgozóknak december 17-én, Szent Lúcia szűz és vértanú ünnepnapjához kapcsolódva adventi lelkinapot tartottak a váci püspökségen Marton Zsolt püspök vezetésével.

Jézus Krisztus személyes megváltónk, dicsőséges eljövetelére mindig készen kell állnunk – e két gondolat köré épült a főpásztor elmélkedése. Az egyházi év egészéről mint szent utazásról beszélt, amelyben vannak kisebb-nagyobb állomások és nagy pályaudvarok.

Utazásunk egyik nagy pályaudvara a karácsony, közeledtével egyre inkább visszatekintünk Krisztus születésének körülményeire, arra a kitaszítottságra, amelybe megérkezik az Isten Fia, aki a legegyszerűbb emberrel is közösséget tud vállalni

– mondta első elmélkedésében Marton Zsolt püspök. – Az advent azonban nem történelmi visszatekintés, hanem ma is folyamatos valóság, mivel itt van közöttünk, velünk maradt az Úr. A vele való élő kapcsolatunkat az egyházi év ünnepei segítik, ugyanakkor folyamatos készenléttel kell várnunk a Megváltó második dicsőséges eljövetelét.

Az adventnek van még egy nagyon fontos üzenete: Megszületik-e bennünk újból Krisztus, meg tudunk-e újulni, és megértjük-e azt, hogy Krisztus személyesen váltott meg minket? Ahhoz, hogy teljesen be tudjuk fogadni őt, olyanná kell válnunk, mint a gyermekek. Ez jelenti az istengyermekséget, amelynek jellemzői: az Istentől való függés: hogy tudom, függ a létem tőle; a nyitottság, ami a bizalmat jelenti; a tanulékonyság: nem tudok mindent, ezért kész vagyok tanulni és a jót befogadni; az őszinteség: vállalom önmagamat úgy, ahogy vagyok, és olyan leszek, mint a gyermek. Ebben a szent függésben élve az életünket válik Isten igazi éltető forrássá bennünk – hangsúlyozta a megyéspüspök a lelkigyakorlat második részében.

Tudunk-e igazán ünnepelni? – tette fel a kérdést zárásként Marton Zsolt püspök. – Ha gyermekkorunkban nem tanultuk meg az igazi örömteli ünneplést, felnőttként szükséges megtanulnunk.

Tudatosítanunk kell magunkban az ünnepre való készülődést, amelynek során lelkileg felkészülünk arra, hogy mit, kit ünneplünk; ne az anyagi szempontok legyenek az elsődlegesek.

Tanuljuk meg a türelemmel való várakozást, a mai világban talán ez a legnehezebb: mindent oly gyorsan szeretne az ember.

Végezetül fontos, hogy szeretetteljes közegben, közösségben ünnepeljünk.

A főpásztor elmélkedése után a jelenlévők szentmisén vettek részt a Karolina-kápolnában. A napi evangélium kapcsán Marton Zsolt püspök kifejtette: a Bibliában a menyegző az Istennel való boldog közösség, az örök élet; az olaj pedig az Istennel való bensőséges kapcsolatunk, imaéletünk és ebből fakadó evangéliumi életünk, a szeretetből ihletett cselekedeteink szimbóluma, amit nem lehet kölcsönadni.

„Lelki, szellemi kincseket kell gyűjtenünk, az adventi olajgyűjtés tevékeny. Töltsük fel mécsesünket!” – buzdított homíliájában a szónok, aki Szent Lúcia hősies, radikális istenszeretetéről is beszélt. Marton Zsolt a szentmisét munkatársai mellett édesanyjáért ajánlotta fel, aki a vértanú szent nevét viseli.

Forrás: Váci Egyházmegye

Szöveg és fotó: Bölönyi Gabriella

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria