Megáldották a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász új központját

Hazai – 2021. május 14., péntek | 18:27

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök megáldotta a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászközpont új épületét május 13-án. A 300 négyzetméteres raktárral, összesen 70 négyzetméter alapterületű irodákkal, kiszolgálóhelyiségekkel rendelkező nyíregyházi ingatlant az egyházmegye év elején vásárolta, s nem sokkal később vette birtokba a karitatív szervezet.

Az eseményen részt vett Csordás Gábor plébános, egyházmegyei karitászigazgató; Törő András, a Püspöki Hivatal irodaigazgatója, a Karitász munkatársai és az önkéntesek képviselői.

Csordás Gábor, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa, egyházmegyei karitászigazgató elmondta, hogy a központ radikális változást eredményez a Karitász életében, kialakításának köszönhetően minden egyes folyamat – az adományok érkezése és kiosztása – áttekinthetőbb, követhetőbb. A nagyméretű raktárcsarnok egyéni felajánlások, cégek adományai, bútorok, tartós élelmiszer, ruhanemű tárolására is alkalmas. A zárt ingatlan viszonylag nagy területen helyezkedik el, ennek köszönhetően udvaron tárolható adományokat, például tűzifát vagy építőanyagokat is tudnak fogadni.

A karitászigazgató arról is beszélt, hogy a szeretetszolgálat egyrészt munkatársakkal és önkéntesek bevonásával, intézményes keretek között működik a karitatív szervezet tevékenysége során; másrészt a keresztény ember életében folyamatosan jelen kell lennie, ráirányítva a figyelmet az Egyház egyik legfontosabb elkötelezettségére, a szegények és a rászoruló emberek támogatására.

Palánki Ferenc megyéspüspök a megáldás előtt emlékeztetett arra, hogy a Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-évben vagyunk. Elmondta, a Szentatya az ezt meghirdető körlevelében Szent Józsefről mint a gondoskodó szeretet képviselőjéről, Isten szeretetének kinyújtott kezéről beszél. A főpásztor kifejtette, mindannyian, keresztény emberek Isten szeretetét kell, hogy képviseljük, kinyújtott kezeként kell a rászorulókhoz fordulnunk. Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy lehetővé tette az ingatlan megvásárlását, hogy új lendülettel megerősödve még hatékonyabban végezzük az egyházközségi karitászcsoportokkal összehangolt munkát.

A debrecen-nyíregyházi egyházmegyei karitászszervezetnek jelenleg két alkalmazottja van, Roszel Gertrud, aki az irodai szolgálatot végzi, illetve Mészáros László korábbi karitászigazgató, aki a logisztikáért felelős. Az egyházmegyében hatvan csoport működik, közel ezer önkéntes munkatárs bevonásával.

Csordás Gábor plébános, karitászigazgató a közelmúltban vele készült interjúban az egyházmegyei Karitász jelenlegi helyzetéről, tervekről, elképzelésekről, megvalósításra váró feladatokról beszélt.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: Kovács Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria