Megáldották a felújított sorokpolányi templomot

Hazai – 2018. május 30., szerda | 11:26

Székely János szombathelyi megyéspüspök áldotta meg május 25-én a Vas megyei Sorokpolány felújított templomát.

A Gyöngyös-sík déli peremén, a Jáki-Sorok-patak partján fekszik Sorokpolány. A település Polány és Sorkiújfalu újkori egyesítéséből keletkezett (Polányt 1265-ben említi oklevél, Pulan néven).

Sorokpolány a középkorban épült kis templomának tornya román, hajója gótikus stílusú. A templomkapu oromzatában lévő míves falfestményen egy 15. századi Golgota-jelenet látható.

A javításra szoruló tető, a vizesedő falak szükségessé tették az épület felújítását – mondta el Stift Zoltán plébániai kormányzó. A külső felújítást a templombelső megújulása követte.

Pályázati források és széles körű összefogás segítette a munkálatokat, ami azt mutatja, hogy van erő és hit az itt élő emberekben, és ez reménnyel tölt el a jövőre nézve is – emelte ki a lelkipásztor.

Május 25-én Székely János megyéspüspök megáldotta a felújított templomot, és ünnepi szentmisét mutatott be a megújult épületben.

Szentbeszédében kiemelte: Krisztus az élő templom, mert benne az élő Isten lakik. Belőle Isten fénye, ereje árad, ahogy Ezekiel próféta is megjövendölte.

A település címerében is szerepel a patak és a templom: a templom, amelyből élet árad. Az ünnep ráirányítja a figyelmet arra, hogy az emberek beengedjék Istent az életükbe, a házasságokba, családokba – fogalmazott Székely János.

Brenner János és családja példáját állította a hívek elé, arra biztatva őket, hogy építsék életüket Istenre, vezessék a gyermekeket az Úrhoz, a forráshoz. Fontos, hogy a nemzetünket is odavezessük az éltető forráshoz; legyen hit, mert enélkül a nemzet elpusztul.

De ugyanilyen fontos, hogy a szenvedéseinkbe is beengedjük Istent. Van-e bennünk hit? Akarunk-e erre a hitre építeni? – tette fel a kérdést prédikációjában a főpásztor.

A szentmise után az ünneplők a plébánia udvarára vonultak, ahol Székely János szombathelyi megyéspüspök megáldotta a Stift Zoltán által készített és a kert fáin elhelyezett rajzokat.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria