Megáldották a Katolikus Szeretetszolgálat csákvári otthonának felújított kápolnáját

Hazai – 2017. november 6., hétfő | 19:14

Ünnepi szentmise keretében áldotta meg Spányi Antal megyéspüspök november 3-án a Katolikus Szeretetszolgálat csákvári Szent Vince Otthonának felújított kápolnáját.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen részt vettek Radnainé Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója, a szeretetszolgálat intézményvezetői, Csákvár város közéleti vezetői, a térség országgyűlési képviselője.

Az ünnepen megjelent vendégeket, az otthonnal kapcsolatban álló szolgáltatók képviselőit, a munkatársakat, a lakókat és hozzátartozóikat Szécsiné Domonkos Erzsébet intézményvezető köszöntötte. Megköszönte a támogatóknak, hogy a szeretet apostoláról elnevezett katolikus idősotthon kápolnája ebben az évben visszanyerhette eredeti szépségét.

Az elmúlt esztendőben nevezték el ünnepélyes keretek között Páli Szent Vincéről a szeretetszolgálat csákvári otthonát. Az igazgatónő akkor határozta el, hogy a következő évben az otthon kápolnáját összenyitják a mögötte lévő lakószobával. A kibővített helyiségben így méltó módon tudnak részt venni a közös imádságokon, a szentmiséken az intézményben élők.

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök hálaadó szentmise keretében áldotta meg az egykor vincés nővérek fenntartásban működő intézmény megújított kápolnáját. Isten bőséges kegyelmét kérte mindazokra, akik a kápolna felújításához hozzájárultak; megáldotta a dolgozókat, az otthon lakóit.

Homíliájában a főpásztor a kápolnáról mint Isten megszentelt helyéről beszélt, ahol az ember elcsendesedhet, leteheti terheit, ahol megtapasztalhatja nemcsak Isten, de a közösség szeretetét is. „A kápolna egy olyan hely, ahol formálódhatunk Isten elgondolása szerint, hogy egyre inkább készen legyünk az örök életre, hogy az erények, a tiszta szív, a jó cselekedetek által megtisztulva, a Krisztusal való kereszthordozást vállalva valóban Isten országának polgárai lehessünk.”

A püspök azért fohászkodott, hogy az imádság megszentelt helyéről áradjon ki Isten szeretete és érje el mindazokat, akik fizikai gyengeségük miatt nem tudnak oda betérni.

Azokat, akik itt imádkoznak, töltse el a békesség, és bízzanak annak az Istennek a szeretetében, aki elindított bennünket a létezés csodájába, és azóta is vezet minket az örökkévalóság felé. Az otthon lakói tapasztalják meg az Úr közelségét és jóságát, hogy könnyebb legyen nekik elviselni mindazt, ami fájdalmat és szenvedést okoz. Mert Krisztussal a keresztet hordozva az élet felé vezet az utunk, a Mennyei Atya örök országába – zárta beszédét Spányi Antal.

A csákvári idősek otthona az ország egész területéről fogadja a koruk vagy egészségügyi állapotuk miatt bentlakásos ellátásra szoruló nőket. A lakók testi, szellemi állapotuknak megfelelő gondozást kapnak.

Az otthon életének fontos részei a kápolnában tartott áhítatok, melyek mai is a vincés nővérek közösségi hagyományaihoz kapcsolódnak.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria