Megáldották a somogysárdi „Jót (T)Enni Jó” központ épületét

Hazai – 2017. október 30., hétfő | 13:48

Október 27-én Varga László kaposvári megyéspüspök, valamint Balás Béla nyugalmazott megyéspüspök megáldotta a Jót (T)Enni Jó Egyházmegyei Intézményfenntartó Központ új irodaházát és felújított konyháját Somogysárdon.


A központ új irodaházát Varga László megyéspüspök áldotta meg, majd köszönetét fejezte ki az intézmény munkatársainak. Ezt követően Balás Béla nyugalmazott kaposvári megyéspüspök megáldotta a felújított konyhát, melyben nap mint nap dolgoznak a központ munkatársai és önkéntesei.


Somogysárdon 2014 óta működik a szolgálat, mely többrétű karitatív tevékenysége mellett népkonyhai ellátórendszert működtet. A központ immár három éve segíti a rászorulókat napi egy-egy tál meleg étellel a Kaposvári Egyházmegye számos pontján.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria