Megáldották a szikszói görögkatolikus templom új ikonosztázionját

Hazai – 2019. november 21., csütörtök | 17:44

Ünnepi Szent Liturgia keretében áldotta meg november 17-én Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök a 2017 őszén felszentelt szikszói görögkatolikus templom ikonosztázionját. Az eseményen ünnepélyes esküt tett az újonnan megválasztott egyházközségi képviselő-testület is.

A szikszói görögkatolikus templomot az Istenszülő születésének tiszteletére szentelték fel két évvel ezelőtt. Építésekor a szentélyt és a hajót elválasztó ikonosztázion állványzatát beépítették, a templomszentelés idejére azonban csak a két legfontosabb, az Istenszülőt és Jézust mint bírót ábrázoló ikonok kerültek a helyükre. A közösség nagylelkű adományainak jóvoltából azonban most már szinte teljes díszében áll az ikonosztáz; a bizánci hagyományoknak és szabályoknak megfelelő elrendezésben a prófétákat és az ünnepeket ábrázoló képekkel. Az ikonokat Janka Gábor kazincbarcikai parókus festette, munkája a most készülő királyi ajtóval és diakónusi ajtókkal válik teljessé.

„Az elkészült ikonosztázionra méltán lehetünk büszkék; nagyon különleges hangulatot kelt a templomba belépő számára. Emellett azért is büszkeség, mert az elkészült harminckét ikon másfél hét alatt »talált gazdára«” – mondta Moldván Tibor parókus.

Orosz Atanáz püspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia erre a vasárnapra küldött körlevele kapcsán hangsúlyozta homíliájában a képviselő-testület kánonjogban is megfogalmazott feladatait, köztük a karitatív tevékenységet. A liturgián ünnepélyesen fogadalmat tett tagoknak egyrészt megtiszteltetés, hogy bekerültek a parókia képviselő-testületébe, másrészt felelősség is, hiszen példaként kell állniuk a hívek előtt az egyházközségért végzett munkában és lelki életük terén egyaránt.

További képek ITT találhatók.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria