Megemlékeztek Prohászka Ottokárról születése évfordulóján Székesfehérváron

Tóth Tamás esperes-plébános köszöntötte a főpásztort, a város polgármesterét, Cser-Palkovics Andrást; a Szociális Missziótársulat és a Prohászka Imaszövetség megjelent tagjait, a cserkészeket, a Szent Imre Általános Iskola tanulóit, a katolikus iskolásokat, az egyházmegye oktatási intézményeinek képviselőit. Prohászka püspök gazdag életútját méltatva elmondta: „Zavarba ejtő, mennyit dolgozott, mennyi iskola, mennyi tanulmány megírása, szereplés, lelkigyakorlat, egyesületek, országgyűlési tevékenység vagy az egyházmegye irányításának ügyei – és sorolhatnánk tovább –, ami belefért az életébe. Hogyan is? Aztán eszembe jutott az a szék és a térdeplő, ami a püspöki kápolnában őrzi az emlékét. Ideidézem ezeket most, mert ha valaki képes volt ilyen intenzitással az evangélium szolgálatára adni az életét, annak rengeteget kellett ott ülni, imádkozni, és az Istennel mély, bensőséges kapcsolatot megélni, amire mi csak vágyakozni tudunk.”

Spányi Antal beszédében Prohászka Ottokár szavait idézte: Isten közelségében érezzük egyedül, hogy nincs lehetetlen számunkra. A szónok megemlítette Prohászka nehéz időszakait, amikor a papi szeminárium bezárása mellett kellett döntenie. Aztán az uralomra jutó Tanácsköztársaság idejét, amelyet a püspök kezdetben nyitottan fogadott. „Amikor rádöbbent, hogy Károlyiék becsapták őket, és a jó világ helyett valami szörnyű terrort valósítottak meg, volt ereje, hogy azt mondja, befejezte, ehhez többet neki nincs köze. Tudta, hogy ezután nem lesz könnyű dolga, de erős volt, és kiállt az igazság mellett. Tisztán látott és dolgozott azért, hogy a szegények helyzetét javítsa. Ő maga járt elöl példával, amikor mindenét szétosztotta. De ugyanakkor nem cserélte föl a célokat, mert tudta, hogy az Egyháznak nem az az elsődleges célja, hogy földi mennyországot teremtsen, hanem az, hogy Isten országát építse.”

A főpásztor arról is beszélt, Prohászkának erős volt a lelke, mindenre kész volt: a kereszt, a megpróbáltatás elviselésére is. „Nem roppant össze, amikor olyan csapásokat kellett elviselnie, amelyek talán az ő puszta emberi erejét is meghaladták. Amikor Egyháza is félreismerte, és ellene szólt, akkor is hűséges maradt: tette, amit mindig is tett, ami leginkább hozzátartozott életéhez, lelkéhez. Sokat dolgozott, de még többet imádkozott éjszakákon át, amikor nem tudott aludni, és nappal is, amikor munkáját végezte. Mert nem a saját kútfejére hagyatkozott, hanem az isteni kinyilatkoztatásra. A Szentlélek szavát akarta meghallani, csöndet teremtett lelkében, és hallgatott a szívében megszólaló isteni hangra. Így maradt hűséges az Egyházhoz, így fogadta életének legsúlyosabb keresztjét is. Így viselt el mindent Krisztusért. Iránytű volt, és ma is az. Mert a hasonló kornak hasonló problémáira nekünk hozzá hasonló módon kell válaszolnunk.”

Végtelenül nagy és sok áldás van az Istennel egyesült vallásos ember lelkén, tele van a szíve szeretettel, erős a keze, gazdag és tartalmas az élete.”

Az ünnep hagyományosan a Prohászka Imaszövetség éves hálaadó és imaalkalma is volt, melynek keretében a jelen lévő tagok átvehették a következő évi Prohászka-kalendáriumot, amelyet a Szent Gellért Kiadó jelentetett meg, és a továbbiakban budapesti könyvesboltjában és a fehérvári Barátok Boltjában kapható.

A szentmise végén az Orbán Antal szobrászművész által készített, Prohászka életének utolsó pillanatait ábrázoló márvány síremléknél a főpásztor így imádkozott: „Jóságos Mennyei Atyánk, a Te hűséges szolgádat, Ottokár püspököt irántad lángoló szeretettel ajándékoztad meg. Ez a szerető lelkület indította és segítette őt arra, hogy bölcsen hirdesse igéd örök igazságait, és legyen Magyarország apostola és tanítója. Lángoló lelkületének forrása, a Te Szent Fiad szentséges teste, az örök élet kenyere volt, akit szívébe fogadott, és naponta odaadóan imádott. Az Oltáriszentség erősítette meg őt, hogy Egyházát és hazáját hűségesen szeresse. A kegyelem erejéből első tudott lenni mások szolgálatában, előre tudott nézni, és utat tudott mutatni az eszmék világában. Alázatos tudott maradni a megpróbáltatások közepette is. Kérünk, add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy mielőbb oltárainkon tisztelhessük őt, és így váljék valóra benne és mibennünk is a szeretet végső győzelme.”

Forrás: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír