Megerősítették a Görögkatolikus Roma Szakkollégium és a Miskolci Egyetem együttműködését

Hazai – 2022. június 10., péntek | 17:30

Az elmúlt tíz év közös munkáját ünnepélyes keretek erősítette meg a Görögkatolikus Roma Szakkollégium és a Miskolci Egyetem június 7-én. Az ünnepélyes aláírás után Orosz Atanáz megyéspüspök és Makkai László igazgató Boldog Romzsa Tódor-díjat adott át Horváth Zitának, az egyetem rektorának.

Elsők között csatlakozott a Miskolci Egyetem ahhoz a kezdeményezéshez tíz évvel ezelőtt, amely azt a célt tűzte ki, hogy a roma társadalom felemelkedését egy korábban nem ismert módon, szakkollégiumi rendszer keretében támogassa. A diplomás roma fiatalok segítik azt a közeget, ahonnan származnak, a Miskolci Egyetem oktatói pedig mentorként támogatják a szakkollégium hallgatóit.

A június 7-én, kedden tartott ünnepélyes aláírás alkalmával Horváth Zita, az intézmény rektora kiemelte: a régió sajátos helyzete kapcsán fontos szerepet kap a felzárkóztatás, és ehhez az egyetem minden támogatást folyamatosan megad. „Közös büszkeségünk az elmúlt tíz esztendő. De ezúttal nem a múltba, hanem a jövőbe és a következő évekre tekintünk, hogy aztán akár tíz év múlva egy újabb munkában gazdag együttműködést erősíthessünk meg. A társadalmi mobilitás legfontosabb eszköze a tanulás” – hangsúlyozta a Miskolci Egyetem rektora.

Kellő nyitottságra volt szükség a szakkollégium megalapításához, ami azt jelentette, hogy a miskolci görögkatolikus egyházmegye elfogadta, hogy egymás értékeinek megismerése kölcsönös gazdagodással jár.

Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök úgy fogalmazott: a cigánypasztoráció is a bibliai parancsból eredő kötelesség, és ennek keretében a Miskolci Egyházmegye nemcsak a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégiumot működteti, hanem hátrányos helyzetű településeken óvodákat és iskolákat is. „A roma szakkollégium ügye az egész egyházmegye ügye, és a legfontosabb a szellemi-lelki szemléletváltás. Itt valami nagyon jó folyik és születik” – mondta a főpásztor. Háláját fejezte ki a Miskolci Egyetem oktatóinak, akik támogatják a roma fiatalokat tanulmányaik során.

Makkai László, a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon igazgatója arra emlékezett, hogy tíz éve június 7-én született meg a megállapodás az együttműködésre a Miskolci Egyetem és a Görögkatolikus Roma Szakkollégium között, és azóta is aktív és intenzív a kapcsolat a két intézmény között. Az elmúlt tíz évben a Miskolci Egyetem oktatói közül közel nyolcvanan mentorként támogatták a roma fiatalokat. „Az együttműködés mindig annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle. Sokat megvalósítottunk, és ezzel gazdagodott az egyetem is. A legfontosabb célunk pedig az, hogy minél több hátrányos helyzetben lévő roma fiatal ismerje meg, hogy érdemes diplomát szerezni” – foglalta össze Makkai László igazgató.

Orosz Atanáz és Makkai László a hosszú távú és kiemelkedő támogatás elismeréseként adta át a Boldog Romzsa Tódor püspökről és vértanúról elnevezett díjat Horváth Zitának.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Miskolci Egyházmegye; Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria