Megkezdődött a Katolikus Karitász iskolakezdési segélyprogramja

Hazai – 2022. augusztus 3., szerda | 16:22

„Legyen öröm az iskolakezdés!” mottóval idén 12. alkalommal indította el az ország legnagyobb tanévkezdési segélyprogramját a Katolikus Karitász. 1 hívás 1 doboz színes ceruza, 10 hívás 1 iskolatáska, 1000 hívás 100 gyerek iskolakezdési támogatása – áll felhívásukban. Az első csomagokat a munkatársak Dolhai Attila énekessel együtt állították össze augusztus 3-án a szervezet budapesti székházában.

Kisiskolás korban a gyerekek várni szokták az iskolát. Különösen akkor, amikor megkapják az iskolatáskát, bele a tolltartót, füzettartót, mappát. Órákig képesek rakosgatni a színes holmit, s nem ritka, hogy az új iskolatáskájukkal alszanak. A Katolikus Karitász támogatási programjának köszönhetően sok-sok gyereknek lesz meg ez az öröme az asztalra kirakott mutatós, színes felszerelés alapján.

Augusztus 3. és szeptember 15. között hívásonként 500 forinttal támogatható a szervezet segélyprogramja, mely a családok tanévkezdési gondjait orvosolja. Écsy Gábor igazgató a sajtótájékoztatón elmondta, a jelen kihívásokkal teli helyzetben megtöbbszöröződtek a családok kiadásai, ezt kívánja enyhíteni a program. Az igazgató szerint a gyerekek iskolai teljesítményére, a közösségben elfoglalt helyére hatással van a szegényes megjelenés, hiányos tanfelszerelés.

Az országos összefogásnak köszönhetően évről évre több gyermek részesül a támogatásban, idén a szervezet nagy gondot fordít arra, hogy határainkon túlra, főként a Délvidékre és Kárpátaljára is eljusson a tanévkezdési csomag, és közel háromszáz Magyarországon tanuló ukrajnai menekült diáknak is segítenek.

A Katolikus Karitász önkéntesei révén nem csupán az eszközök beszerzéséhez járul hozzá, de egyéni segítséget is nyújt: a személyes jelenlét a tanév során biztonságot jelent a családoknak.

Az első ötven iskolatáska tanszerekkel való feltöltésében Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, énekes is segédkezett. A háromgyerekes családapa tudja, mennyire fontos, hogy megfelelő iskolai felszereléshez jussanak a kisdiákok. Ez mosolyt csal annak az arcára is, aki ad, és azéra is, aki kap. A színész elmondta, lakóhelyén, Kistarcsán a helyi karitász is részt fog venni a gyűjtésben.

Az iskolakezdési csomag tartalma iskolatáska, felszerelt toll- és füzettartó, füzetek, mappa, színes ceruza, gyurma. Közel 10 ezer gyermekhez jut majd el a segítség, melynek alapját a Katolikus Karitász saját forrásból biztosítja. Várják és köszönik az adományokat, és szívesen fogadják önkéntesek segítségét.

A „Legyen öröm az iskolakezdés!” programhoz a 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent); online adományozással a Katolikus Karitász honlapján – www.karitasz.hu – keresztül, valamint a szervezet központi bankszámláján várják az adományokat „iskolakezdés” megnevezéssel a Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008 számlaszámán.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria