Megnyílt az Adventi Udvar Székesfehérváron

Hazai – 2019. december 3., kedd | 10:32

Az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával november 30-án megnyílt az Adventi Udvar a székesfehérvári püspöki palota kertjében.

A püspöki palota idén is megnyitotta kapuját, hogy Adventi Udvar elnevezésű rendezvényével segítse a családok ráhangolódását a közelgő ünnepre. Játéksarok, kézműves- és jótékonysági vásár, valamint adománygyűjtés várja a látogatókat.

Az Adventi Udvar kiemelkedő eseménye a szombat délutáni hagyományos gyertyagyújtás. Az adventi koszorú első gyertyáját november 30-án gyújtotta meg Spányi Antal megyéspüspök. Az eseményen, melyen a móri Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola diákjai léptek fel verses, zenés produkcióval, részt vett Cser-Palkovics András polgármester, valamint Mészáros Attila és Róth Péter alpolgármesterek is.

A főpásztor beszédében figyelmeztetett: könnyű eltévedni, elveszíteni az arányokat, amikor a boltok a vásárlásra csábítanak, és a háziasszonyoknak megsokszorozódik a munkájuk, de nem szabad elveszítenünk, ami advent lényege.

Miért van advent? Mire ez a nagy készület? Miért kell négy héten keresztül hangolódnunk arra az eseményre, amelyet karácsony szent éjjelén ünneplünk? – e kérdések kapcsán Spányi Antal püspök kiemelte: Isten közénk akar jönni, vágyakozik az ember után. Eljön, nemcsak látogatóba, hanem közénk, hogy velünk legyen, mindig elérhessük őt, szólhassunk hozzá, hogy amikor szükségünk van erejére, kegyelmére, akkor megkapjuk, és ha elrontunk valamit, tőle kérünk bocsánatot, és tőle kapunk feloldozást.

A főpásztor hangsúlyozta: a legnagyobb karácsonyi ajándék maga az Isten. „Így kezdődjön el ennek az esztendőnek az Úrra való várakozása. Próbáljuk meg egy kicsit magunkat a világból kiszakítani. Próbáljunk meg csendben lenni, Istenre gondolni, szívünkbe visszaédesgetni a hit örömét és békéjét, családunkba visszahozni a szeretetet. Készítsük szívünkben és lelkünkben azt a helyet, ahová az Urat várjuk” – buzdította a jelenlévőket ünnepi beszédében Spányi Antal megyéspüspök, majd a színpadon elhelyezett adventi koszorún közös imádsággal kísérve meggyújtotta az első gyertyát. Megáldotta a családok gyertyáit és adventi koszorúit, hogy a várakozás egyre növekvő fényében készüljön mindenki a Megváltó születésének ünnepére.

A teljes tudósítás ITT olvasható.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Berta Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria