Megnyitotta tanévét az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet

Hazai – 2022. szeptember 12., hétfő | 19:45

Az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet közös tanévkezdő ünnepségét szeptember 11-én tartották.

Az ünnepségen Michał Muszyňsky, a Redemptoris Mater Missziós Szeminárium rektora köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében arra emlékeztetett, a szeminárium isteni alapítású intézmény. Miként ugyanis Jézus kiválasztotta tizenkét tanítványát, hogy vele legyenek, úgy a szeminárium is arra hív mindnyájunkat, hogy vele legyünk, ez a legfontosabb feladatunk. A pap Jézus Krisztus követe, szavaival képes reményt adni, buzdítani – fogalmazott a rektor, hozzátéve: ezért nekünk magunknak is találkozni kell e falak között Jézus Krisztus szavaival.

Isten legfontosabb üzenete egy esemény, amely új életet ad nekünk. Ez pedig Jézus Krisztus halála a bűneinkért, győzelme a halál fölött a feltámadásban, és a Szentlélek, amelyet bűnös és gyenge mivoltunk ellenére is be tudunk fogadni.

Michał Muszyňsky bevezető gondolatai után Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora szólt a megjelentekhez. „Azt reméljük, hogy a Szentlélek Isten segítő kegyelmeiben bízva jó elhatározásokkal és megújult elkötelezettséggel kezdjük meg az új tanévet. Ma azt ünnepeljük, hogy a megszerzett ismeretek, illetve az a sajátos munka, amit végzünk, bennünket is formál és gazdagít. És reméljük, hogy mindazokat is, akikkel a későbbiekben hivatásunk gyakorlásában mint papok majd találkozhatunk” – hangsúlyozta.

Csak akkor érezhetjük jól magunkat ebben a házban, csak akkor érthetjük meg a papi hivatás lényegét, ha fenntartások és ilyen-olyan feltételek nélkül teljesen átadjuk önmagunkat, illetve egész életünket Isten és az Egyház szolgálatára. Ha csak a se hideg, se meleg, langyos elkötelezettség jellemző ránk, mint a Jelenések könyve szerint a laodíceai egyházra, akkor biztos, hogy nem leszünk elégedett kispapok és jó papok.

Dolhai Lajos kiemelte, a tanárok és elöljárók igyekeznek mindent megtenni a hallgatókért, szellemi-lelki fejlődésükért, de semmit sem tesznek meg helyettük – világított rá ezzel az önképzés és önnevelés fontosságára a rektor, aki egyúttal komoly szellemi és lelki munkára is buzdított.

Az intézmény vezetője bemutatta az Egri Hittudományi Főiskola három új tanárát is: Lóczi Tamást, aki az egri Érseki Papnevelő Intézet új spirituálisa, valamint Novák István és Versler Sándor atyákat, akik teológiai tanári kinevezést kaptak.

A rektor elmondta, négyféle képzési formában 91 aktív hallgatóval kezdik meg az új szemesztert a 2022/23-as tanévben. Ebből tízen az Érseki Papnevelő Intézet, nyolcan pedig a Redemptoris Mater Missziós Szeminárium növendékei, rajtuk kívül egy minorita szerzetes is a hittudományi főiskola hallgatója.

Elhangzott továbbá, levelező tagozaton 29 katekéta alapszakos, 34 hittanár szakos hallgatója van az intézménynek, valamint kilenc pedagógust vettek fel a katolikus hit- és erkölcsoktató szakirányú továbbképzésre. Beszéde végén a Szentlélek és a teológia kapcsolatáról szólva Dolhai Lajos úgy fogalmazott, csak a Lélek erejében vagyunk képesek tanítani és tanulni a teológiát. Hittel valljuk, hogy a Szentlélek megtanít bennünket az igazságra. Ami számunkra nem egy megfoghatatlan dolog, amiről esetleg lehet, vagy érdemes vitatkozni, hanem valaki, Jézus Krisztus.

Az ünnepség keretében Novák István, Versler Sándor és Lóczi Tamás atyák, akik e tanévtől a szemináriumban és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen fognak teológiai tárgyakat oktatni, esküt tettek, hogy ezt a feladatot az Egyház tanításával összhangban fogják végezni. Ezt követően az elsőévesek tettek ígéretet, hogy minden igyekezetükkel arra törekednek, hogy Krisztus jó papjaivá tudjanak válni.

A köztársasági ösztöndíjat idén Czárán Bálint diakónus vehette át.

Forrás és fotó: Federics Róbert/Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria