Megnyitották a tanévet a debreceni Szent László Katolikus Szakkollégiumban

Hazai – 2020. szeptember 11., péntek | 9:46

A debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium harmincnégy diákja közösségépítő táborban vett rész szeptember 4-től 6-ig. Ennek keretében ismerték meg egymást, a dolgozókat, a nagyerdei házat és környékét.

A kollégiumi együttélés során fokozott figyelmet igénylő járványügyi helyzet a fiatalok felnőtté válásában is meghatározó állomást jelent. A kihívások mellett pedig a kollégium további feladata, hogy a jelenlegi krízishelyzetben is segítsen felfedezni Isten szerető gondviselésének ajándékait, illetve megtalálni a válságos időszakban kapott kegyelmeket.

A péntektől vasárnapig tartó évnyitó közösségi szabadtéri programokból állt: évnyitó kollégiumi gyűlés, zenés esték, csapatépítő tréning, stadionlátogatás, nagyerdei séta, kötetlen játékok és beszélgetések; majd a hétvége zárásaként, előretekintve a másnap kezdődő tanulmányokra, az egyetemi lelkészség szentmiséjén adtak hálát a fiatalok.

Az együtt töltött idő alatt Törő András, a szakkollégium igazgatója számos, az egyetemi és kollégiumi hétköznapokat meghatározó értékre világított rá, melyek közül kiemelte a kollégium három alappillérét: a közösséget, a szakmát és a hitet

Ha gyorsan akarsz menni, egyedül menj. Ha messzire akarsz jutni, csatlakozz másokhoz.

A közösség olyan érték és keret, amely irányultságot ad az életünknek, valamint olyan ajándék, amelyben napról napra felfedezhetjük Isten jelenlétét. Egy ilyen kislétszámú kollégiumból hatalmas tékozlás lenne kispórolni a közösség építését és gondozását. Olyan tartalom ez, amely örök érvényű, megtartó erejű, és amelynek életigenlő szerepe van. Ezért elengedhetetlen feladat, hogy az egyetemista hétköznapokban kísérjük a fiatalokat, melléjük szegődjünk, és elősegítsük az örömteli kereszténység kibontakozását.

A tartós boldogsághoz tartós küzdelem társul.

A szakma, a hivatás olyan eleme az életünknek, amelyet igazán magunkénak érezhetünk. Különleges és sarkalatos pontja annak, hogy a helyünkön érezzük magunkat. Amikor valaki felfedezi azt a tevékenységet, amelyben a legtöbbet ki tudja hozni magából, miközben egyszerre szolgálja benne Istent, a társait és önmagát, akkor megtalálja a hivatását. Ez a rádöbbenés, a hivatás megízlelése szorosan összefügg a boldogsággal. Ezért fontos, hogy az egyetemi évek alatt választott tanulmányokat kitartással végezzük, tanuljunk meg belefeledkezni a szakmai fejlődésbe, és küzdeni a kitűzött célért.

A tavalyi hitemmel idén már nem megyek semmire. 

A hit olyan alappillére a kollégiumnak, amely annak egész vérkeringését meghatározza. A hit olyan hajtóerőként működik a házban, amely tartalommal tölt meg minden tevékenységet. A közösen megélt lelki programok, imádságok, találkozások és szentmisék megadják a lehetőséget, hogy megérezzük és megértsük Isten mentalitását, melynek középpontjában az ember áll. A kollégiumi hitélet segít felismerni, hogy a földi életünk törvényein túl, a hétköznapok legfontosabb követendő szabálya, hogy tudjunk napról napra jobban szeretni; teendőinket olyan módon gyakorolni, hogy azokat ne a szeretet rovására hajszoljuk. A fiatalok életének dinamikus valóságában különösen fontos, hogy a hitélet ne egy passzív szereplő legyen, hanem egy folyamatosan növekedő ívet adjon a mindennapjaiknak. Ehhez szolgál háttértárként a kollégium lelkisége és lelki vezetése.

„A harag és az indulat minden esetben fordítottan arányos az ember intelligenciájával.” Az egyetemi lelkészség szentmiséjén Dosztojevszkij gondolatát hozva a fiatalok elé Törő András, ezzel hívta fel a kollégisták figyelmét arra, hogyan tudják gyakorolni a krisztusi magatartásformát az emberi kapcsolatok megélésekor. 

A pletyka olyan súlyos vírus, amely többet árt, többet rombol, mint a Covid-19. A szentmise útravalóiban Ferenc pápa üzenete is fókuszba került, amelyben a pletykálást a keresztény közösségek legnagyobb bűnének nevezte. Miért világított rá erre a Szentatya? – tette fel a kérdést a szakkollégium igazgatója. – Azért, mert a pletykával megöljük a másik embert, kizárjuk őt, nem megoldást keresünk, hanem a bűn szálait, következményeit fonjuk tovább. Egy olyan törekvő közösséget kell formálnunk, ahol a cselekedetekben is megnyilvánul a krisztusi magatartás. Ebben a tanévben is egy ilyen törekvő közösség magja hullott a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium földjébe, amelyet közösen gondozunk, igyekezve, hogy a járványügyi protokoll mellett a szeretet protokollja is a mindennapok szereplőjévé váljon.

Forrás: Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Fotó: Szilágyi Eszter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria