Megszentelték a gyöngyösi görögkatolikus kápolna keresztjét

Hazai – 2018. október 16., kedd | 13:23

Október 14-én, a gyöngyösi görögkatolikus szervezőlelkészség búcsúján szentelte meg Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök azt a keresztet, amely a gyöngyösi görögkatolikus kápolnát fogja díszíteni.

A helyi közösség a szertartásokat egy lakóházban kialakított kápolnában tartja, amelyet két éve szentelt fel Orosz Atanáz püspök. Egy éve ikonosztázzal gazdagodott az istentiszteleti hely, ebben az évben pedig egy fából készült keresztet szenteltek meg a kápolna búcsúján.

„A kereszt nagyon fontos jel. A megváltás, a feltámadás jele. Ez a kereszt azonban konkrét útba igazítást is ad majd mindazoknak, akik a gyöngyösi görögkatolikusokat keresik, és közös imádságra vágynak” – köszöntötte a megjelenteket Kaulics László szervezőlelkész.

Homíliájában Orosz Atanáz a hegyi beszéd szavait idézve biztatta a jelenlévőket: „Ti vagytok a világ világossága.” Ezzel jelezte, mennyire szükséges, hogy a mai világban világítsunk, vagyis jó példával járjunk elől. A magvetőről szóló evangéliumi példabeszédhez kapcsolódva a főpásztor a tiszta szív fontosságát emelte ki, hiszen csak így lehet jó földbe hullva bő termést hozni. A gyöngyösiek kis közösségének is emlékeznie kell arra, hogy együtt zarándokolnak a Krisztus országába vezető úton. Mindnyájunknak tiszta szívvel kell befogadnunk Isten igéjét, s az apostolok nyomába lépve, minden szennytől megszabadulva részt vennünk Jézus küldetésében. Így tudunk a világban világossággá válni.

A gyöngyösi kápolna búcsújával egy időben történt Rómában VI. Pál pápa és hat másik személy szentté avatása, amire homíliájában Orosz Atanáz is emlékeztetett. Rámutatott: bármennyire kicsi is a gyöngyösi közösség, mégis az egyetemes Egyházzal együtt lélegzik, él és működik.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Hegede László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria